Aktuális

Szigeti csalót üldöz három lány

Létrehozva: 2016.08.18.

A Sziget szélhámosának nyomába eredt három fiatal, akiktől megtakarított pénzüket csalta ki bizonyos F. Mónika.

– Amikor Mónika, aki szervezőnek adta ki magát megkérdezte, hogy szeretnék-e a Szigeten dolgozni, rögtön igent mondtam, a testvérem és egy barátnőm is azonnal csatlakozott hozzám – kezdi az egyik átvert lány.  – Dolgoztunk már a fesztiválon és soha nem volt gond. Ezért nem is gyanakodtunk, amikor Mónika azt mondta, tud szerezni kedvezményes bérletet, aztán hónapokkal előre elkérte a karszalagok árát, fejenként 38 ezer forintot. Azzal is kecsegtetett minket, hogy talán munkát is szerez a Szigeten.

Nem hivatalos jegyárusítónál vásárolni mindig rizikós, a lányok mégis fizettek. Aztán csak vártak, vártak a jegyekre.

– Gyanakodni a Sziget első napján kezdtünk, amikor szervezési problémákra hivatkozva nem adta át a bérleteket. A második napon közölte, hogy a munka ugrott, és felszívódott. Se pénzünk, se jegyünk, dühünkben elkezdtünk nyomozni. Felvettük a kapcsolatot a munkahelyével, és közösen kiderítettük, hogy a nőnek már több hasonló ügye volt, úgyhogy összefogtunk, de egymástól függetlenül jelentjük föl. Most futunk a pénzünk után, az elmulasztott élményt már úgysem kapjuk vissza.

Bukott taxisok

A BKK szerdáig 82 esetben ellenőrizte a taxisokat a Szigetnél, és 59 esetben találtak jogsértést, vagyis a taxisok 72%-a megbukott az ellenőrzésen – írja az Index. A BKK szerint a 82-ből 59 esetben feltárt jogsértések a leggyakrabban a következők voltak:

  • engedély nélküli személyszállítási tevékenység, érvénytelen engedély
  • személyszállítási vezetői igazolvány hiánya
  • taxaméter befolyásolása, rögzített viteldíj, hiányos/hamis nyugta, nyugtaadás elmulasztása
  • taxiállomás-használati hozzájárulás hiánya (ami azt jelenti, hogy Budapesten nem is szolgáltat­hatna)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713487512
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713487512
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713487512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713487512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze