Aktuális

Szifilisszel fertőzte meg hároméves unokahúgát István

M. S.

Létrehozva: 2016.05.19.

Ha a nemi betegség jelei meg nem mutatkoznak, talán ki sem derül, milyen szörnyűséget tett unokabátyja a hároméves Annabellával.

Forrás: Thinkstock

Elképesztő bűncselekmény ügyében hirdet ma (csütörtökön) ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék. A most 18 éves R. Istvánt „felügyelete alatt álló, 12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak” bűntettével vádolják. Az ügyészség szerint, amikor a fiatalember egyedül maradt a 3 éves sértettel, „életkora miatt is fennálló testi erőfölényének kihasználásával nemi szervét közösülési szándékkal hozzáérintette a sértett nemi szervéhez. A cselekmény során a vádlott a kiskorú sértettet syphilis I. típusú betegséggel megfertőzte”.

Csípős

Mennyivel egyszerűbb volt a középkorban az ilyen bírósági tárgyalás. Tolvajnak a kezét, szexuális bűnözőnek a farkát vágták le. Nem kellett a per után a bűnismétléstől félni. » Huszti Zoltán

Bors információi szerint R. István a nyomozás során tagadott, azt állította, hogy valaki a rokonságából akar ártani neki. Úgy tudjuk, hogy a fiatalember a kislány unokabátyja, és azért bukott le, mert a gyerek nemi szervén tályogos seb jelent meg. Annabellát igazságügyi orvos szakértő is megvizsgálta, és megállapította, hogy a seb friss fertőzéstől keletkezett, tehát magzati korban nem kaphatta el esetleg az édesanyjától.

A Zsaru magazinnak tavaly júniusban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette: az igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy a kislány a 17 éves rokonától fertőződött meg. A gyermek azt is megmutatta édesanyjának, hogy a nagybátyja mellé feküdt, simogatta, majd még mit csinált vele. A pszichológiai vizsgálatok megerősítették, hogy a lány igazat mond. R. István bujkált, ám a rendőrség végül megtalálta, a Terrorelhárítási Központ kommandója ütött rajta. Úgy tudjuk, hogy a rendőrség a nyomozás során fényképeket mutatott a gyereknek, aki rémülettel reagált, amikor unokabátyja fotóját megpillantotta.

Gyógyítható a vérbaj

A szifiliszt a köznyelv vérbajnak nevezi, a klasszikus nemi betegségek egyike. Kórokozója a Treponema pallidum baktérium. A fertőzés szexuális úton terjed, átvihető közvetlenül vérrel, de átmegy a méhlepényen is a fertőzött anyáról a gyermekére. Kezelés nélkül a betegségnek különböző stádiumai vannak, amelyek mindegyikében jellegzetes bőrtünetek jelennek meg. A korai, fertőző szifiliszre jellemző, hogy a kórokozó behatolási helyén kialakul egy körülírt, gyulladásos terület, ami később kifekélyesedik (ulcus durum), majd körülbelül hat hét alatt heget hagyva hátra begyógyul. A szifiliszt antibiotikummal kezelik.

Korábban is előfordult már, hogy erőszakoló szifilisszel fertőzte meg gyermekkorú áldozatát. Gyurkó Szilvia, az ESZTER alapítvány gyermekjogi szakértője egy 2014-es interjúban tett említést egy esetről:

– Volt olyan eset, hogy egy gyerek megnevezte azt az embert, aki szexuálisan zaklatta, ráadásul szifilisszel is megfertőzte, a gyanúsított férfiről pedig megállapították, hogy szifiliszes. Ez mégsem volt elég bizonyíték, a férfi majdnem egy évig járkált szabadon az 1500 fős faluban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713535511
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144561_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713535511
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713535511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713535511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot