Aktuális

Szexik és veszélyesek: a legdögösebb női bűnözők - fotóval

Bors

Létrehozva: 2015.06.20.

Egyszerre izgalmas és ijesztő, amikor valaki eszméletlenül jól néz ki és emellett még piszkosul ravasz is. Ezek a megvadult szépségek nem csak gyönyörűek, életveszélyesek is.

Összegyűjtöttük az öt legszexibb nőt, akik valamilyen módon örök nyomot hagytak a kriminalisztika történetében. Akad köztük igazi piti alak, de igazi nagyágyú is, egy viszont biztos, mindannyian igazi nehézbombázók.

Angie Sanclamente Valencia: legdögösebb drogos

A szívdöglesztő kolumbiai nő először érthetően besepert egy szépségkirálynői címet, majd fehérnemű modellként dolgozott, és mellékesen a világ egyik legnagyobb droghálózatának főkolomposaként is tevékenykedett közben. Dél-Amerika és Európa között csempészte az anyagot, majd miután az egyszerűen csak Szörnyek becézett mexikói drogbáró fickójával szakítottak, létrehozta saját kartelljét. A történetet még csodálatosabbá teszi, hogy a saját csapatát modell ismerőseiből építette fel, és a gyönyörű lányokkal szállíttatta a kábítószert. A tündérmese véget ért 2010-ben, amikor Valenciát lecsukták. Büntetésének felét letöltötte, és 3 év után szabadon engedték.

 

Stephanie Beaudin: bombázó betörő

A kanadai nehézsúlyú több, mint negyven háztartásba tört be, és száznál is több vádpont élt ellene. Talán akadtak volna olyanok is, akik Stephaniet látva nem is nagyon tiltakoznak, ha hozzájuk is benéz a világ új legszexibb bűnözője.

 

Jennifer Jensen: gyönyörű gyorshajtó

A floridai szépségről sokat nem lehet tudni, de azt biztosan, hogy 2011-ben gyorshajtásért kapták el a rendőrök, ő pedig zseniálisan fest az őrsön készült fotóján.

Meagan Simmon : leleményes szépség

A tündér arcú Meagant 2010-ben tartóztatták le, de hogy pontosan mit követett el az elhalványult amellett, ami letartóztatása után történt vele. A letartóztatásakor készült fénykép azonnal rabul ejtette az internetezők szívét, ahogy egy weboldalét is, ami többszörösen felhasználta különböző hirdetési célokra fotóját. Erről csak a mára már négy gyerek édesanyjává váló Meagant felejtették el megkérdezni, aki rafkósan azonnal perre vitte az ügyet, hogy kárpótolják, ami megsértették személyiség jogait. A kompenzálás mellett sok érdekes dolog történt vele letartóztatása, pontosabban fotója miatt, például sokan felajánlották, hogy kifizetik számláit, illetve többen megjelentek a városban, ahol él, csak hogy élőben is láthassák. 

 

A photo posted by Meagan Simmons (@meagabeauty) on

 

Lorena Tavera : enyveskezű szépségkirálynő

A csinos lányt a rendőrség kevésbé értékelte, mint a zsűri, akik 2008-ban megválasztották Miss El Pasonak. Lorena csak egyszer hibázott, bolti lopáson kapták. Próbált kicsempészni egy drága pólót az üzletből, de a dolgozók szemfülesebbek voltak nála, így mivel egy igen értékes darabról volt szó, a rendőrség magával vitte a lányt, ezzel okozva örömet sokunknak, hiszen csodásan fest letartóztatási fotóján.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088432_auto_resized.png
origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617316
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086826_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Drogos, be van állva, mint a gerely: egymást szidják a baloldali képviselők Ferencvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089729_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dibusz vagy Gulácsi? – „Hazudik, aki azt mondja, nem drukkol a másik hibájának”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617316
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617316
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska