Aktuális

Szexi rendőrnő lő a legjobban

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2016.09.19.

Salamon Tímea rendőrszázados nyerte az országos rendőr szolgálati pisztoly lőbajnokságot a női kategóriában. A 34 éves, csinos lőkiképző itthon a férfiak mezőnyében is ott van a legjobb tizenötben, szituációs lövészetben pedig a rendőrnők között ő a világ legjobbja.

Általános gimnáziumot végeztem, és még harmadikban sem volt fogalmam arról, hogy milyen irányba menjek – mesélte a Borsnak Tímea. A családban nem volt se katona, se rendőr. Egyszer aztán megfogalmazódott bennem, hogy kipróbálnám ezt a hivatást. A felvételire pedig már tudatosan készültem. Szegeden végeztem el az akkor még kétéves iskolát, utána egyből a  Készenléti Rendőrséghez kerültem, és azóta is ott vagyok – emlékezett Tímea, aki hamar megbarátkozott a fegyverekkel. Már a szakközépiskolában megszerette a lövészetet, és a lőkiképző már akkor mondta, hogy átlagon felüli tehetség. Ez annyira bejött, hogy nőként a rendőröknek rendezett világbajnokságon első lett a szolgálati fegyverével, és mint lőkiképző, több éve oktat is.  

Úgy gondolom, először biztosan a nőt látják bennem a lövészeten. Sustorognak, hogy ki lehet ez? Aztán amikor bemutatom a végrehajtandó feladatot, és kiderül, hogy világbajnok vagyok, megváltozik a hozzáállásuk, és komolyra fordul a dolog. Távolságtartóbbakká válnak a kiképzőjükhöz, mint a nőhöz – nevet a bajnok, akit már egy fotós is megtalált.  

Ez az ő ötlete volt, de nekem is tetszett. Egy nő fegyverrel ugyanolyan izgalmas kép, mint egy nő motorral vagy nagy teljesítményű autókkal – mondja. 

Tímea került már éles helyzetbe, de a fegyverét még nem kellett használnia. Előfordult, hogy épületet kellett átvizsgálni, és nem tudták, hogy aki bent van, annál van-e lőfegyver és egyedül van-e. És volt már része autós üldözésben is. 

Ha fennáll a lőfegyver használatának az esete, nem fordítanék hátat. Tudni kell gyorsan mérlegelni, de természetesen nem az „elpusztítás” a cél, hanem a semlegesítés. Versenyeken is a gyorsaság és a pontosság a legfontosabb. Előfordul, hogy 25 méterről kell eltalálni egy húszcentis korongot. Éles helyzetben sem tévednék – magyarázza a százados.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139462_auto_resized.jpg
origo.hu

Lemondott a Mezőkövesd bukott edzője, de nem engedik el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713406212
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138732_auto_resized.png
hirtv.hu

A Fidesz szerin Magyar Péter ugyanúgy sértegeti és lenézi a másként gondolkodókat, mint Márki-Zay Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713406212
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713406212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713406212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713406212
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni