Aktuális

Szétrámolta a medve a lakást Erdélyben

Bors

Létrehozva: 2017.07.23.

Forrás: Thinkstock

Elkezdődhetett tehát a Tusványos! – ezt írta ki kedden a Magyarok Világszövetsége saját honlapjára, miután mindenkit megnyugtattak, hogy végre sikerült befogni a környéken randalírozó medvéket. A hónap elején sokan tüntettek Bukarestben a román környezetvédelmi minisztérium székháza előtt a lassan kezelhetetlenné váló székelyföldi medvejárás miatt. Július 5-én ugyanis már lakóházakat is fenyegetett egy mackó Tusnádfürdő szívében.

A dolog pi­kantériája, hogy az ingatlan tulajdonosa nem más, mint a Magyarok Világszövetségének elnöke, Patrubány Miklós. A merész jószág első éjszaka a konyhában kajtatott az üres hűtőszekrényben. Szerencsére a házban sem ember, sem étel nem volt. A segítőkész szomszédok másnap dupla zárat szereltek a bejárati ajtóra. De a medve számára ez nem jelentett akadályt, s újra bejutva az ebédlőben garázdálkodott. A harmadik estén hipóval átitatott szőnyeget tettek az ajtó elé, remélve, hogy annak erős sza­ga eltántorítja a hívatlan látogatót. Ez sem segített, a maci a hálószobába látogatott, a szekrényből kiszedte a vasalt ágyneműt, és szétmarcangolta a kanapét is.

Az eset végül megoldódott és két másik állattal egyetemben befogták a háztűznézőben járt mackót, majd átszállították őket az ország másik vidékére. Így a Tusványos fesztivált nyugodt körülmények között rendezhették meg.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144206_auto_resized.jpg
vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533709
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak