Aktuális

„Szerintem már meghalt” – az anyja sem ismert rá a megvert autista lányra

Bors

Létrehozva: 2017.02.18.

Emily O’Reillyt hétfőn este a nyílt utcán támadta meg egy ismerős lány, aki addig ütötte, míg a körülötte állók arra figyelmeztették, hogy áldozata már valószínűleg meghalt – írja a Metro. A beszámoló szerint egy előzmény nélküli támadás érte az Asperger-szindrómában szenvedő lányt, egyelőre nem tudni, hogy miért. Vélhetően egy iskolai konfliktus állhat a háttérben, a lányt már korábban is zaklatták.

A walsalli lány éppen barátjához tartott, amikor váratlanul megragadták a haját, az által a földre rántották, majd folyamatosan ütötték, rugdosták. A lány elvesztette az eszméletét, mire magához tért már ellopták tőle a mobilját és egy karkötőt is.

– Megfordultam, és egyszer csak ott termett előttem. A mobilomat akarta elvenni, és azonnal megütött. Igyekeztem nem elengedni a telefont, de ő lerángatta rólam a farmerom, megszerezte a telefont és a karkötőmet is. A következő dolog, amire emlékszem, hogy fekszem a földön, ő pedig ugrál a fejemen - emlékezett vissza a történtekre az angol lány.

Emily ezek után egy közeli kocsmába rohant segítségért, de még látta, hogy támadója visszatér a helyszínre, ráadásul nem is egyedül.

– Csak azután hagyta abba az ütlegelést, hogy egy barátja szólt neki, “engedd el, már halott” - mondta a lány, aki az eset után kórházba került, egyelőre még nem tudja kinyitni a jobb szemét. Anyukája elkeseredetten nyilatkozott, kijelentve, hogy amikor berohant a sürgősségire, elsőre meg sem ismerte a súlyos fejsérüléseket szenvedett lányát.

– Egyszerűen csak nem úgy nézett ki, mint az én lányom. Mindenhol vér volt, azonnal könnyekben törtem ki. Azt akarom, hogy az emberek lássák ezeket a képeket, és hogy mit tettek a lányommal. Az erőszak semmire sem megoldás - mondta a felháborodott szülő.

Az eset kapcsán egy 16 éves darlastoni lányt vettek őrizetbe, ellene rablás a vád, az ügy első bírósági meghallgatása március 31-én lesz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült