Aktuális

Szerető családból ragadta ki Bálintot a gyámhatóság

L. E.

Létrehozva: 2016.05.31.

Február 1-jén új időszámítás kezdődött a Kárászi családnál. Ezen a napon ugyanis csöngetett náluk a gyámügy illetékese rendőrök kíséretében, és közölték: azonnal kiemelik a 13 éves Bálintot a családból, nem élhet többé megszokott környezetében. A fiú azóta gyermekotthonban él, a család szerint azonban rosszul érzi magát, könyörög nekik, hogy mentsék ki onnan.

– Sokkot kaptunk mindannyian. Édesanyám azóta is vigasztalhatatlan, belebetegszik, hogy elvették tőle a kisfiát. Én pedig körmöm szakadtáig harcolok, hogy visszakapjuk a testvéremet – mesélte a család történetét Kárászi László, aki már külön él édesanyjától és két testvérétől. 
A férfi elismeri, hogy testvérének voltak gondjai a tanulással, és talán a sok kudarc miatt nem is járt mindig az órákra. Az is megzavarta a kamaszt, hogy apukája elköltözött tölük, és nem találkozhatott vele mindennap. A család pszichológushoz vitte a gyermeket, aki azt javasolta, hogy legyen magántanuló. 

– Sajnos, így is több tárgyból megbukott Bálint. Ez azonban nem indok arra, hogy elvegyék tőlünk. Mi mindig – főleg az édesanyám – mindent megadtunk neki, semmiben nem szenvedett hiányt. Imádja a focit, ezért rengeteg mezt és labdát kapott tőlünk, tényleg lestük minden kívánságát. Azt elismerem, hogy a tanulásban segítségre lett volna szüksége, de azt meg lehet másképp is oldani, mint elvenni tőlünk. Nem hiszem, hogy minden rossz tanulót elvesznek a családjától. Nekem az a meglátásom, hogy egy másik eset szenvedő alanyai vagyunk. Persze ezt bizonyítani nem tudom, de mindenképpen furcsa, hogy a Bálintot kiemelő gyámhivatal  ugyanaz, ahol hatalmas botrány volt  nem is olyan régen – háborgott a testvér. 

Bálint kiemeléséről ugyanaz a hivatal döntött, amelyet rengeteg bírálat ért a sajtóban, amikor kiderült: egy házaspár a vádirat szerint szexuálisan bántalmazta, ürülékkel etette, verte és elhanyagolta gyermekét. 

Ebben az esetben azonban csak hosszú idő után lépett a hivatal, addig a gyerekek szörnyű, embertelen körülmények között éltek. 

– Bálint most egy tőlünk nagyon messze lévő gyermekotthonban él. Egyáltalán nem látogathatjuk, mert megtiltották a kapcsolattartást. Néha azonban tudunk üzenetet váltani, amelyben leírja, hogy nagyon szeret minket, és hiányzunk neki. Mi kell még ennél több, hogy visszakapjuk? Már abba is belementünk, hogy ne az édesanyám, hanem én legyek a gyámja. Dolgozom, egyetemre járok, rendezett körülmények között élek. Nincs káros szenvedélyem. Ez sem volt jó azonban, akkor kitalálták, hogy labi­lis a személyiségem. Könyörgöm, segítsen nekünk valaki, mert belebetegszünk ebbe mindannyian. Itt egy kiskamasz élete a tét, de úgy látom, ez senkit nem érdekel – fogalmazott László.  

A Bors megkereste a Pest Megyei Kormányhivatalt, ahol későbbre ígértek tájékoztatást.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492018
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492018
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492018
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze