Aktuális

Szeretném megölelni édesanyámat - interjú

Hu-Zo

Létrehozva: 2015.05.17.

Kollinger Szabolcs kéz és láb nélkül született. A világon talán száz sorstársa van. A tahitótfalui fiatal megtanult írni, önállóan eszik-iszik, úszni jár, sőt még pingpongozni is szokott. Most festeni is megtanult. Szájjal.

Tavaly márciusban beszéltünk először, azóta új fordulatot vett az élete. Hogy tanult meg így festeni?

Egy szájjal festő ismerősöm keresett meg, hogy mi lenne, ha megtanulnám én is ezt a dolgot. Kikerestem az interneten egy-egy képet, és azt megfestettem. Egy béka olyan jól sikerült, hogy szinte leugrott a lapról. Ez legalább négy óra munka volt. Jelentkezett egy férfi, hogy tanítana. A jobb agyféltekés rajzolással kezdtünk. Most nekem ez megy igazán, pedig sokkal nehezebb, mert a grafitot oda kell nyomni a laphoz. Jövő héttől már az olajfestés következik.

Sok szájjal festő van az országban?

Pontosan nem tudom, de túl sokan nem lehetünk. Egy ausztriai szervezet segít a képek értékesítésében. Képeslapokra, naptárakra teszik fel a műveket.

Mit szeret jobban, rajzolni vagy festeni?

A grafika nehezebb, de sokkal szebb dolgokat lehet csinálni. A legutóbbi rajzomat tizenötezren lájkolták. Ez azért jólesett.

Hogyan szeret dolgozni?

Egyedül, és közben szól a zene.

Most ki tanítja?

Bihari László és Kincses Katalin jár hozzám. Később én is szeretnék tanítani.

Miket rajzolt eddig?

Tájképet, hollót, emberi testrészeket, arcot, orrot, fület, és A3-as méretben egy autót.

Vették már meg művét?

Van egy csuklyás nő témám. Annak a festményváltozatát már eladtam, a grafikáját megtartottam, mert nagyon tetszik.

Ha nem titok, mennyit fizetnek egy képéért?

15-40 ezer forint között.

Mire gyűjt?

Egy bionikus karra. Szeretném megölelni édesanyámat, és azt az ezernyi embert, aki mellém állt. Az OEP támogat, de nekem még így is az egyötödét állnom kell. Ez egy-két millió forint. Remélem, egy éven belül összejön.

Utána mivel fog festeni?

A számmal. Tőlem az hitelesebb. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713503710
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713503710
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713503710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713503710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze