Aktuális

"Szeretlek titeket!" - mondta, aztán kivégezték

Bors/MTI

Létrehozva: 2016.02.17.

Az egyesült államokbeli Texasban helyi idő szerint kedd este végrehajtották a halálos ítéletet a 44 éves Gustavo Garcián, akit két rablógyilkosságért ítéltek halálra még 1990-ben.

A férfi Dallas egyik elővárosában, egy szeszesitalt árusító boltban lőtte agyon az eladót. A fegyveres rablást 1990-ben, tizennyolc évesen követte el, 15 éves barátjával együtt.

Egy héttel később tartóztatták le, amikor egy másik rablógyilkosságot követett el, Plano település benzinkútjánál agyonlőtte az alkalmazottat.

Az 1990-ben kiszabott ítélet óta Garcia halálsoron volt, többször is kérvényezte pere újratárgyalását. A legutóbb a múlt héten utasította el a halálos ítélet felfüggesztésére vonatkozó kérelmét a szövetségi legfelső bíróság. Az ügyvédei azzal érveltek, hogy annak idején a per esküdtszékének tagjai között nem voltak etnikai kisebbséghez tartozó emberek.

A halálos ítéletet a huntsville-i börtön kivégzőszobájában méreginjekcióval hajtották végre. Ez volt az 534-ik kivégzés 1976 óta, amikor az Egyesült Államok legfelső bírósága visszaállította a halálbüntetést. 

"A családomnak, az anyámnak: szeretlek titeket. Isten veletek. Maradjatok erősek!" - üzente búcsúzóul Garcia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146966_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146482_auto_resized.jpg
life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147011_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tapintható a feszültség a sajtóban – Putyin megtudta, kinek a fegyvere végezte ki az emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713614112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713614112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713614112
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban