Aktuális

Szeretlek - mondta foglyának a férfi, majd bezárta egy lyukba

Bors

Létrehozva: 2017.05.06.

Belegondolni is szörnyű, mit élt át az a 30 éves asszony, akit április 26-án a saját otthona elől raboltak el. A hatóságok hosszú órákkal később találtak rá egy 0,6x0,6x1 méteres, lezárt aknában. Csak annak köszönhető, hogy ilyen hamar a nyomára bukkantak, hogy az ohiói nő nyüszörgését és sírását meghallotta valaki a közelben.

A bíróság csütörtökön hallgatta meg az áldozat vallomását, aki elmondta, nem emlékszik rá pontosan, hogy került a lyukba. Az az utolsó emléke, hogy kiállt a háza elé cigarettázni, a következő pedig az, hogy az aknában van, a 45 éves Dennis Dunn fölé hajol, azt mondja, szeretlek, majd rázárja börtöne ajtaját.

A meghallgatáson kiderült, az asszony már korábbról is ismerte Dunnt, akinek ügyvédje állítja, nem történt emberrablás, maximum jogtalan fogvatartás, Dunn ugyanis közvetlenül nem akadályozta meg a nő távozását. Igaz, az akna fafedelére nehéz tárgyakat pakolt, így eléggé kétséges, hogy ez a védekezés megállja-e a helyét, vagy sem. A védő szerint továbbá diagnosztizálatlan mentális betegsége is van a férfinak - a bíróság azonban úgy döntött, nem kéri a pszichológusok bevonását ahhoz, hogy eldöntsék: Dunn tárgyalásra küldhető-e - írja az Emirates 24/7 oldala.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662612
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662612
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei