Szerelemféltésből ölte meg bartnőjét egy szegedi férfi délben

Szerelemféltésből ölte meg bartnőjét egy szegedi férfi délben

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 01. 17:30
Előzetes szóváltást követően megölte barátnőjét egy 29 éves férfi Szegeden. A gyanúsított ezt követően megpróbált öngyilkos lenni.
Bors

Valószínűleg szerelemféltés áll annak a gyilkosságnak a hátterében, amit ezekben a percekben is helyszínel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékes csoportja - írja a Csongorhír.hu.

A lap úgy tudja, a Szatymazi utca egyik negyedik emeleti lakásában történt az év első gyilkossága délben. Egy fiatal férfi késsel halálra szúrta barátnőjét, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. Állítólag pár az utcán kezdett vitatkozni, ezért is véres a ház előtti pad és a környéke. Ezután mentek a negyedik emeleti lakásban, ahol tragédia bekövetkezett. 

A Police.hu azt közölte, hogy az eddigi adatok szerint a férfi 2018. január 1-én 12 óra körül szólalkozott össze egy Szatymazi utcai lakásban a barátnőjével. A szóváltás később tettlegességig fajult, melynek során a nő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy életét vesztette. A férfi ezután megpróbált öngyilkos lenni, végül azonban segítséget kért. A kiérkező mentők a nőnél már csak a halál beálltát tudták megállapítani, a férfit kórházba szállították.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a 29 éves gyanúsított ellen, őrizetbe vétele mellett, emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.