Aktuális

Szendvics és vajas kenyér a reggelisláger

Hu-Zo

Létrehozva: 2018.11.21.

Országos kutatásban vizsgálták a reggelizési szokásainkat. Az eNet a Kellogg’s nevű reggeliző pehely gyártó megbízásából végzett online felmérést a 18. életévüket betöltött, rendszeres internetezők körében most ősszel. (Egy kérdésre több választ is meg lehetett jelölni, az adatok összesítésével ezért jön ki több, mint 100 százalék.)

KIK?
Kiderült, nem mindegy, ki hány éves: az 50 felettiek 82 százaléka mindennap reggelizik, a 18–29 éveseknek viszont csak alig több mint a fele, és egytizedük sohasem. Érdekesség, hogy az iskolai végzettség is számít: akik érettségizettek vagy diplomások, azoknak a háromnegyede mindennap reggelizik. Akik csak általános iskolát végeztek, azoknak a fele sem, illetve egyötödük mindig kihagyja a reggelit.

HOL?
Jellemzően otthon reggelizik 83 százalék, 37 százalék a munkahelyén vagy az iskolában. Mindössze 7 százalék jelölte meg, hogy útközben, és ennél is jóval kisebb azok tábora, akiknek van ideje egy vendéglátóhelyen – kávézóban, pékségben – vagy hentesnél falatozni.

MIT?
A legnépszerűbb reggelinek a szendvics számít, ezt követi a vajas kenyér, a tojás, a tejtermék (joghurt, kefír), majd a müzli és a gabonapehely. Az utóbbit kedvelőknek a fele egyébként időnként szendvicset és tejterméket is fogyaszt reggelire a müzli helyett vagy mellett. Érdekesség, hogy főtt vagy sült kolbászt, virslit a válaszadók ötöde szokott több-kevesebb rendszerességgel reggelizni (holott mindössze 1 százalék kezdi a napját hentesnél).   

Legjobb otthon megenni  

Erdélyi-Sipos Aliz dietetikus szerint a 4 és 10 év közöt­tiek­nél a statisztika ennél sokkal rosszabb:

– Saját reprezentatív felmérésünk szerint ezeknek a gyerekeknek a 30 százaléka reggeli nélkül indul el otthonról, miközben a közétkeztetésben nem reggelit, hanem tízórait kell adni. Az ideális reggeliidő minden korosztálynál otthon, az elindulás előtt van – hangsúlyozta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára.

– Mindenképpen legyen a reggeliben folyadék, és ha szendvicset eszünk, lehetőleg teljes kiőrlésű kenyérből készüljön. Ha sajtot vagy felvágottat teszünk rá, legyen hozzá zöldség is: sörretek vagy saláta, cékla, savanyú káposzta! Ha édesebbre vágyunk, fogyasszunk müzlikészítményeket gyümölcscsel és tejjel vagy joghurttal! Reggeli nélkül gyakrabban tör ránk farkaséhség, amikor sokszor olyasmihez nyúlunk, ami gyorsan csillapítja az éhségünket, de sok energiát tartalmaz, vagyis: édességhez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713595212
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713595212
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713595212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713595212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól