Aktuális

Szembeneveti a halált Tibor

Létrehozva: 2013.02.08.

A bibliai csapásokra hasonlít Mészáros Tibor élete. Hatvannégy éves korára több halálos kórt és balesetet élt túl, az orvosok már ötször lemondtak róla. A sárvári férfi már csak nevet az egészen.

Egész életében a kaszással bújócskázott Mészáros Tibor. A 64 éves sárvári férfi ugyanis már többször is a halál torkából tért vissza. A doktorok azonban nem értik, a férfi hogyan lehet még életben, Tibor azonban megadja a receptet:

– Szeretem az életet, imádok a mának élni! Tudom, hogy egyszer eljön a halál, de addig lazán veszek mindent. Aminek jönnie kell, jönni fog. Addig is szeretek jókat enni és inni. Boldog vagyok! 

Barátai és ő is már csak nevetnek az új csapásokon.

1. csapás: Ötévesen a halál küszöbén

Tibort gyermekkorában kísértette meg először a halál:

– Fára másztam, de megcsúsztam. Öt métert zuhantam, fejjel érkeztem a földre – mesél az első balesetről a férfi. - Súlyosan megsérültem, a fejem telement kővel. Attól féltek, ott maradok – mondja.. 

2. csapás: Motorral bontott házat

– Huszonegy évesen a haverokkal motoroztam. Egy szál bukósisakban indultam neki. A kanyarban kicsúsztam, és fejjel mentem egy kisbolt falának. El sem hitték, hogy még élek, amikor felálltam – emlékszik vissza Tibor. A férfi súlyos sérülésekkel került kórházba. – Aznap este a haverok megszöktettek, és mivel járni nem tudtam, biciklivel toltak el egy koncertre.

3. csapás: A halál szélén is mulatott

– Előrehaladott vakbélgyulladással kerültem kórházba. A műtéttől azonban féltem, így nem maradtam bent, csak akkor mentem vissza, amikor már alig éltem. Akkoriban még lehetett bort vinni a kórterembe, és ezt ki is használtam. Mit ne mondjak, jó kis buli kerekedett – idézi fel mosolyogva. 

4. csapás: A vére is bajt hozott rá

– Véletlenül megvágtam magam disznóölésen, másnap a tó piszkos vize belement a sebbe, így elfertőződött – ingatja hitetlenkedve a fejét az újabb csapáson. – Igyekeztem házilag kezelni, de egyre rosszabb lett, végül súlyos vérmérgezést szenvedtem, a nyirokrendszerem ráment. Már megint majdnem odavesztem, amikor egy orvos egy nagyon drága szerrel hozott vissza az életbe.

5. csapás: A kullancs is megtámadta

– Erdőjárás közben kullancs ment belém, észre sem vettem. Napok múlva már lábra sem tudtam állni, nem ettem, nem ittam. Kiderült, ezúttal agyhártyagyulladást kaptam – nevet már Tibor. Végül fél év alatt ebből is kigyógyult. 

6. csapás: A méhek is majdnem megölték

Tibort ízületi betegséggel utalták be, ő azonban alternatív gyógymódot eszelt ki:

– Hallottam, hogy a méhcsípés jó az ízületi bajokra, több sem kellett, elkezdtem méhészkedni – meséli Tibor. – Az első méhcsípést a halántékomra kaptam, ott helyben össze is estem. Na, ott, a fájdalmak közepette már én is hangosan nevettem. Főleg akkor, amikor kiderült: allergiás vagyok a csípésre – mondja.

A méhészkedést egyébként azóta sem adta fel, úgy döntött, vagy a méhek győznek, vagy ő:

– Eddig én vezetek – kacsintott ránk.

7. csapás: Amikor már ő is elhitte: vége!

– Olyan rosszul lettem, mint még soha – borzong meg Tibor. – Rájöttek, hogy nyirokbetegségem van, és az orvos az mondta: egy napom van hátra. Tudomásul vettem, de hazaszöktem, és a feleségemnek adtam a dugipénzem, majd visszarohantam a kórházba – sorolja a férfi. Hiába vártam azonban a halálra, csak nem jött. Fél év múlva meg is gyógyultam.

8. csapás: A rákot is átvészelte

– Két éve kontrollra kellett mennem, és a gyomrom is fájt. Kiderült: gyomorrákom van – kacag a férfi. Hozzáteszi, ő már meg sem lepődött, jót röhögött, míg felesége kis híján elájult:

– Kijelentették, hogy esélyem sincs, de inkább minden káros szenvedélyről lemondtam. Most, két év után tünetmentes vagyok, és igyekszem a kórház felé sem menni. Mert – be kell vallanom – annak dacára, hogy a fél életem kórházakban töltöm, irtózom a helytől, még látogatóba sem szívesen megyek – vallja be mosolyogva.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146442_auto_resized.jpg
origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713618914
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139242_auto_resized.jpg
ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713618914
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713618914
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713618914
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713618914
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban