Aktuális

Szellemparkként végezte Budapest játszótere

D. P.

Létrehozva: 2018.06.19.

Lehangoló látványt nyújt az egykor sokak fiatalságát jelentő Budapesti Vidám Park. Az öt éve bezárt hely elhagyatott szellemtanya lett, de a romok között ma is ott hevernek szanaszét a játékok.

Forrás: Facebook

A gyerekeimnek majd elmesélem, milyen volt – reagált szomorúan az interneten egy hozzászóló, miután meglátta, milyen állapotban van most, öt évvel bezárása után a Budapesti Vidámpark.

A Városligetben működött hatalmas játszótér – közvetlen elődeit, a Vurstlit és az Angol Parkot is beszámítva – közel kétszáz éves történetével a világ egyik legrégebbi, folyamatosan működő szórakoztatóparkja volt.

A magukra hagyott régi, romos épületeket és helyszíneket felkutató Városi Gorillák-csoport most bejutott a parkba, kíváncsiak voltak, hogy is néz ki milliók egykori kedvenc játszóparkja.
– Ottjártunkkor épp a körhintát szedték szét – mondta a Borsnak a Városi Gorillák egyik tagja.

– Lehangoló volt látni a vidámpark feliratot a régi belépőkön. A hullámvasút kísértetiesen magasodott fölénk, de ezt még jelenleg is karban tartják – festette le az állapotokat a városvédő.
Az egyszerre negyven attrakciót is működtető park 2013. szeptemberében végleg bezárt. Az óriáskereket eladták ócskavasnak.

Csak három, műemléki védettséget élvező mutatvány és épület maradt fent: a Hullámvasút, a Mesecsónak és a régi Körhinta. Két éve a park jelképének számító bejárati rész is eltűnt. A hét hektárnyi területen épült fel a gyerekeknek szóló, idén májusban megnyitott Holnemvolt Vár, valamint a még épülő Pannon Park, amiben a tervek szerint egzotikus állatokkal lehet majd találkozni olyan fedett területen, ahol rossz időben is órákat lehet majd eltölteni.

Nem érte meg

A szomszédos Állatkert kinőtte a helyét, ezért már régóta szeretett volna terjeszkedni. Erre egyetlen lehetőség pont az egyébként is veszteséges Vidámpark irányában volt. De vajon mikor lesz újra vidámparkja Budapestnek? Bár a fővárosban lennének megfelelő területek, de úgy tűnik, a befektetők nem látnak benne fantáziát. Klasszikus, állandó vidámparkból jelenleg csak egy van az országban, Debrecenben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145736_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kész a terv: a Pentagon tüzérséget és légvédelmet készül Ukrajnába küldeni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579920
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól