Aktuális

Szelfizéshez való alkalmazással kapcsoltak le egy pedofil rendőrt

Bors

Létrehozva: 2019.06.13.

Egy húszéves amerikai fiatal a Snapchat nevű alkalmazás egyik filterének segítségével kapott el egy rendőrként dolgozó pedofilt.

Az Ethan nevű fiatal férfi a kiskorúak védelmében döntött úgy, hogy pedofilvadászatra indul, ezért készített egy kamu Tinder-profilt Esther névvel, 16 éves életkorral. A felhasználói fiókhoz azonban szüksége volt egy fotóra is, ám nem akarta hasraütésszerűen lelopni egy idegen lány képét.

Ethannek ekkor remek ötlete támadt: megnyitotta a Snapchat nevű alkalmazást, melynek lényege, hogy különböző filterekkel például kutyafüleket, sminket, vagy akár öregített bőrt adhatunk magunknak. Létezik azonban egy genderswap, vagyis nemcserélő filter, ami az arcvonásainkat az ellenkező nem vonásaira cseréli. Ethan ezt kihasználva szerzett – tulajdonképpen önmagáról – egy női fotót.

A Tinderes „pecázás” így elkezdődhetett, egy Robert Davies nevű rendőrtiszt pedig jól horogra is akadt. „Készen állsz ma este egy kis vidámságra?” – ilyen, és ehhez hasonló indítás mellett néhány órán belül kifejezetten szókimondóvá vált a párbeszéd, amit Ethan egyszerűen megörökített, majd elküldött a Crime Stoppers nevű pedofilvadász-csoportnak.

Davies-t felfüggesztették és vádat emeltek ellene, amiért kapcsolatba lépett egy kiskorúval bűncselekmény céljából.

Ethan elmondta az esettel kapcsolatban, hogy van egy ismerőse, akit kislányként molesztáltak, ez motiválta leginkább a vadászatban. Az pedig, hogy éppen egy rendőrt sikerült fognia, szerencsés véletlen volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585011
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713585011
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól