Aktuális

Szegényesen nyaralnak a magyar politikusok

Bors

Létrehozva: 2015.06.03.

A Bors megkérdezte a parlamenti pártok elnökeit, hol töltik nyári szabadságukat. A legtöbben itthon nyaralnak, kevesen utaznak.

Orbán: Adria?

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke még nem döntötte el, idén hol és mikor nyaral. Az utóbbi években többször is a horvátországi Mijet szigetén pihent, amelyet két éve a Borsnak nyilatkozva az Adria gyöngyének nevezett.

Semjén: Balaton

A KDNP elnöke augusztusban üdül majd családjával a balatoni nyaralójukban. A pihenését legszívesebben horgászattal és olvasással tölti.

Gyurcsány: Kötcse

A Demokratikus Koalíció elnöke családjával júliusban egy hónapra leköltözik a Balatontól délre található kötcsei házukba. Gyurcsány ötödik gyereke, Marci akkorra még csak öt hónapos lesz, ezért nem akarják hosszabb utazással terhelni.

Szél: Balaton, Adria

Az LMP társelnöke férjével és gyermekeivel egy balatoni, családi nyaralóban pihen majd, ahol a nagyszülők várják őket. Kirándul, fut, sőt szörfözni tanul. Tervben van még egy horvátországi kempingezés is.

Tóbiás: Olaszország

Az MSZP elnöke idén is a családjával az észak-olaszországi Jesolo tengerparti városában nyaral. Két hét szabadságot vesz ki nyáron, amit végig ott töltenek.

Vona: Törökország

A Jobbik elnöke a családjával egy hétre Törökországba utazik majd augusztus második felében. A családi nyaralás mellett a politikus évente 4-5 napot szokott barátaival Erdélyben tölteni. Vona nagyon szereti a vízparti pihenést.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713437111
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135310_auto_resized.png
metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713437111
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713437111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713437111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni