Aktuális

Százezrekkel rövidíti meg pályatársait a volt focista?

Bors

Létrehozva: 2016.07.21.

Szöllősi Gyula egykori salgótarjáni futballista azt állítja: egy korábbi válogatott csatár a rászoruló játékosoknak szánt MLSZ-alapítvány segélyein nyerészkedik.

Forrás: Bors

Rászoruló, idős élvonalbeli futballistákat segít az MLSZ Focisegély Alapítványa. Az egyszeri, 350 ezer forintos juttatás sokaknak a mindennapi megélhetéshez nélkülözhetetlen. A 67 éves Szöllősi Gyula is jelentkezett az összegért, ekkor kereste meg őt volt játékostársa, Kovács István. A tízszeres válogatott csatár százezret kért, hogy „biztos legyen” Szöllősi pénze…

– Előbb egy salgótarjáni sörözőben beszéltünk meg találkozót, majd kihívott a kocsijába, hogy ne legyenek tanúk. Zsebbe kérte az összeget. Felháborodottan visszautasítottam, mire lehordott mindennek.   Szöllősi először nem is kapott semmit. Azóta viszont roppant hálás az alapítványnak, mert második próbálkozására folyósították neki a 350 ezret, sőt később kapott még kétszázezret. Csak azért fordult a Borshoz, hogy ez az ember másokat ne hozhasson ilyen helyzetbe.

– Töb­beknél próbálkozott, sőt valaki adott is neki „közreműködői díj” gyanánt előre ötvenet, aztán ugyanennyit a pénz folyósítása után. Más mínusz ötvennel megúszta – folytatta Szöllősi.

– Ők nem vállalják a nevüket, pedig együtt írtuk azt a levelet, amiben elpanaszoltuk a történetet Vági Márton MLSZ-főtitkárnak is.

– Alapítványunk nem nyomozóhatóság, mi csak azt vizsgáljuk, ki jogosult a segélyre. Aki indokkal fordul hozzánk, annak kiutaljuk a pénzt. Az nem a mi hatáskörünk, hogy kiderítsük, egy harmadik fél hogyan próbál nyerészkedni – mondta a Borsnak Katzirz Béla, a szervezet elnöke.

Kerestük Kovács Istvánt is, de őt nem értük el. Amúgy Szöllősin a múltban három térdműtétet hajtottak végre. Havi 61 ezer nyugdíjból él Salgóbányán szoba-konyhás lakásban, ami csak jóindulattal nevezhető lakásnak. A volt Bányász-focista kálváriája a rendszerváltással kezdődött, amikor OTP családiház-kölcsöne kamatát megemelték. Nem tudta a részletet fi­zetni, következett az árverezés és a menetrendszerű válás. Családi élete zátonyra futott, munkahelyé­ről, egy autójavítóból is kitették, azóta öt helyen húzta meg magát. Olykor fedél nélkül élt.

– Nekem már nincs vesztenivalóm. Azzal, hogy a nyilvánosság elé állok, másokon próbálok segíteni – mondta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142269_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713477911
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713477911
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117771_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

30 kilót fogyott Viktória, aki egy szerelmi csalódás miatt hízott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713477911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713477911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze