Aktuális

Száz kilométert kóborolt Buksi, a labrador kutya

S. D., H. Z.

Létrehozva: 2014.09.04.

Közel két hónap után boldogan ölelte magához újra Buksit a gazdája. Gábor kétéves labrador kutyusa egy hatalmas vihar előtt tűnt el még júliusban. Az azonosító csip alapján találták meg a tulajdonosát.

Még júliusban tűnt el egy kutyus egy békéscsabai családi házból. Gazdája sokáig kereste, kutatta, de sehol nem találta a környéken.

Már nem sok reményt fűzött ahhoz, hogy valamikor viszontláthatja Buksit, amikor nemrég állatvédők azonosítottak őt Szegeden. Vagyis a kétéves labrador nagyjából száz kilométert kutyagolt.

Szerencsére épségben megúszta, és lassan ismét a régi lehet. – A kétéves labrador szuka kutya Szeged-Kiskundorozsmán feküdt még kedden egy füves területen. Járőrök találtak rá, akik a rossz bőrben lévő állat láttán úgy gondolták, hogy beteg, és azonnal hívtak minket – mondta a Borsnak Nyulas Attila, az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársa.

– Rögtön indultunk, és a kutyában lévő azonosító csip alapján kiderítettük, ki a tulajdonosa. Szegény pára tele volt kullancs­csal, nagyon le volt fogyva, szomjas és éhes volt. Gazdája két óra múlva boldogan ölelte magához a labradort – tette hozzá az állatvédő, aki azt is elmondta, elég gyakoriak az eltűnések, de az már elég ritka, hogy egy kutya ilyen nagy távolságot tegyen meg.

 

Holly cica csodás hazatérése

Buksi esete nem egyedi. Több mesébe illő történetről is lehetett hallani az utóbbi időben kutyákról és macskákról is. Három hónapnyi kóborlás és körülbelül száz kilométer megtétele után került meg egy szilveszterkor elszökött eb még márciusban. Zsani rémülten szökött el Kecskemétről, és Budapestig rohant.
Még ennél is messzebbről, 320 kilométerről keveredett haza egy macska az USA-ban.

Az állatot floridai gazdái egy kiránduláson veszítették el tavaly. Holly azonban két hónap elteltével visszatalált lakhelyükre, West Palm Beachbe, jóllehet ereje vége felé járt, már állni és nyávogni sem igen tudott, amikor betévedt egy családi ház kertjébe. A há­zi­gaz­dák állatorvoshoz vitték, ahol kiderült, van benne azonosító csip. Gazdái csak pár utcával odébb laktak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713403509
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139399_auto_resized.png
hirtv.hu

Napi aktuális – Szentkirályi Alexandra: Változást Budapesten! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713403509
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713403509
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713403509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137205_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713403509
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni