Száz gyereket akar a szexőrült orvos

A 43 éves doki egyelőre nem áll rosszul: 35 utódot nemzett eddig három asszonynak.
A 43 éves doki egyelőre nem áll rosszul: 35 utódot nemzett eddig három asszonynak.

Alaposan a zsebébe kellene nyúlnia a magyar államnak, ha Jan Mohammed doktor egyszercsak bekopogtatna a hivatalokba és igényelné a CSOK-ot. A kormány szerencséjére azonban a derék orvos Pakisztán egyébként is tekintélyes számú népességét szeretné inkább növelni, merthogy ott él gigantikus családjával.

A helyiek szerint a szexőrült 43 éves férfinak ugyanis feltett szándéka, hogy legalább száz gyermeket nemz. Ebben nem is áll rosszul, hiszen máris született 35 porontya (21 lány és 14 fiú), három feleségétől. Az asszonyok azonban fáradnak és Mohammed ezért úgy döntött: eljött az idő, hogy egy negyedik feleséget is vigyen a házhoz. Éppen ezért hirdetést adott fel, amelyben jövendőbelijét keresi.

A doktor szerint nem szűkölködnek, kényelmesen kijönnek havi 280 ezer forintnyi fizetéséből. Jan Mohammed egyébként világrekorder lenne, ha összejönne a száz poronty. Az eddigi csúcstartó ugyanis a szomszédos Indiában élő Ziona Chana, aki „csak” 94 gyermek apja.