Aktuális

Szanyi kapitány szorongatja Zuckerberget

H. Á.

Létrehozva: 2015.12.04.

Több milliárd eurónyi adót spórol meg évente a Facebook. Szanyi Tibor szerint csak idő kérdése, hogy megbukjanak ezek a vállalatok.

A Facebook alapítójának nemrég született gyermeke, ami után Mark Zuckerberg részvényei 99 százalékát felajánlotta jótékonysági célra. Ennek kapcsán kerültek előtérbe a közösségi oldal adózási szokásai, amiket a szakemberek agresszív adóelkerülőnek mondanak. Ennek lényege, hogy a multik kihasználják a különböző adóparadicsomok kedvező adózási lehetőségeit. Az ügy az Európai Parlamentben is téma, az illetékes bizottságnak pedig magyar tagja is van.

– Nemcsak a Facebookról van szó, hosszú az ilyen cégek listája. Sok netes vállalat van rajta, például az Amazon vagy a Google. Ezek a multik a kormányokkal kötött különmegállapodásoknak köszönhetően is sikeresen kerülik el az adózást. Az Európai Unió háromszáz legnagyobb multicége évente körülbelül ezermilliárd eurót spórol meg így. Ehhez jön még legalább ennyi áfacsalás. Ez felfoghatatlan összeg, nyolcszor akkora mint tokkal-vonóval az egész unió éves költségvetése – nyilatkozta a Borsnak Szanyi Tibor MSZP-s EP-képviselő. A TAXE bizottság a Starbucks és a Fiat esetében már ért el látványos eredményeket, őket több tízmillió eurónyi adó befizetésére kötelezték.

– Idővel a Facebook adóügyei is előkerülhetnek, Al Capone is emiatt bukott le – mondja humorosan Szanyi, aki úgy véli: Zuckerberg nagyvonalú felajánlása nem is igazi jótékonykodás. – A saját maga által uralt alapítványba tette a saját adózatlan vagyonát, ami felett még ezután is rendelkezhet – vélekedik.

A Buzzfeed amerikai internetes lap arról ír, hogy Zuckerberg egy kft.-be helyezte a vagyonát. Így elkerülheti, hogy most született lánya örökösödési adót fizessen a jövőben.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719915
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719915
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092261_auto_resized.jpg
travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719915
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét