Számtalan sporteseménynek tett már keresztbe a koronavírus

Számtalan sporteseménynek tett már keresztbe a koronavírus

elmarad
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 10. 08:15
Jelen állás szerint zárt kapuk mögött rendezik a bolgár–magyar NL-pótselejtezőt, mert Bulgáriában tombol az influenza és a koronavírus is felütötte a fejét. Összeállításunkból kiderül, a világ mely sporteseményeit árnyékolja be az új világjárvány.
Bors

Bulgária: Labdarúgás

A március 26-i magyar–bolgár Nemzetek Ligája-pótselejtezőre is vonatkozik az a bolgár kormányrendelet, miszerint a vírushelyzet miatt hétfőtől visszavonásig nézők nélkül zajlanak a focimeccsek az országban. Úgy néz ki tehát, hogy zárt kapus lesz a fontos válogatott meccs, de ez még megváltozhat a pótselejtező időpontjáig.

„Már a hétvége óta kapcsolatban vagyunk a bolgár szövetséggel és minden olyan szervezettel, amely döntéshozó a kialakult helyzetben. Amennyiben a bolgár minisztérium visszavonja az intézkedést, az MLSZ azonnal értesíteni fogja a közvéleményt” – adott tájékoztatást a fociszövetség. 

Ausztrália: Forma–1

A Ferrari munkatársai a maranellói gyárat is érintő karantén ellenére elutaztak az első idei versenyre, a hétvégi, nézők előtt zajló Ausztrál Nagydíjra. A másik olasz csapat, az Alpha Tauri faenzai központja nincs vesztegzár alatt. 

Románia: Jégkorong és labdarúgás

Múlt vasárnaptól minden nagy sporteseményt, így az élvonalbeli focimeccseket és a magyar–román Erste Liga székelyföldi jégkorong-elődöntőjét, a Csíkszereda–Gyergyót (1-0) is zárt kapuk mögött rendezik.

Olaszország: Labdarúgás

A focisták érdekvédelmi szervezete sztrájkkal fenyegetőzik, amiért a játékosok egészségével senki nem foglalkozik a koronavírus kapcsán.

Ma rendkívüli ülést tartanak, ahol a bajnokság felfüggesztéséről dönthetnek, ami hatalmas lavinát indítana el: nem tudnak bajnokot hirdetni – van aki több, más kevesebb meccset játszott – sőt, az sem lenne tiszta, jövőre ki indul a nemzetközi kupákban. Ez pedig az egész európai focira súlyos hatással lehet.

Egyesült Államok: Tenisz

A „magas egészségügyi kockázatra való tekintettel” elmarad az év első ATP-1000-es tenisztornája Indian Wellsben, amin a második legjobb férfi játékosunk, Fucsovics Márton is pályára lépett volna. 

Németország: Labdarúgás

Minden bizonnyal zárt kapus lesz a szombati Ruhr-vidéki derbi, a Dortmund–Schalke, illetve a szerdai Münchengladbach–Köln, a pénteki Düsseldorf–Paderborn, és a szintén szombati Köln–Mainz bajnoki.

* * *

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.