Aktuális

Szakácsnak állt a választási szakértő

Bors

Létrehozva: 2015.01.28.

Éttermi szakácsnak állt Tóth Zoltán választási szakértő. Az egyetemi tanárt tavaly bocsátották el, ezért hobbiját választotta új hivatásul.

Nem mindennapi látvány fogadta a Bors munkatársait egy budaörsi étteremben. A közismert választási szakértő, Tóth Zoltán salátatörvények helyett hússzeletet darabolt egy vágódeszkán. Az éppen marhapörköltet készítô jogász ugyanis pályát módosított!

A Borsnak elmondta, eddig is szenvedélye volt a főzés, de csak családja és barátai körében. A rendszerváltás idején egyszer már szakácsnak készült, mert kirúgás fenyegette akkori munkahelyén. Ám mivel előléptették, nem váltott hivatást.

A választási törvényeket sokszor kritizáló Tóthot tavaly létszámleépítésre hivatkozva bocsátotta el az ELTE. Nem esett kétségbe: beiratkozott egy szakácstanfolyamra, amit decemberre el is végzett. A szakember most Budaörs egyik legrégebbi éttermében dolgozik heti két napot. Új kollégái szívesen fogadták, de meglepte őket, nem értették a döntését. Tóth szerint anyagilag nincs rászorulva a szakácskodásra, hiszen idén nyugdíjaskorba lép. Azért dolgozik az étteremben, hogy belejöjjön a szakmába, ugyanis jótékonykodás keretében szeretne főzni alapítványoknál. Hozzátette: azért legszívesebben újra egyetemi tanár lenne.

Tóth három konyhaművészeti irányzatot kedvel. Az egyik a főleg zsírral, krumplival és hagymával dolgozó magyar. A másik a sváb, amelyet kevés hús, a hagyma mellőzése jellemez. A harmadik a sokfogásos, sok halat használó francia konyha. Az idők során sok állami tisztséget is viselő Tóth elmesélte, nem szívesen evett a fogadásokon. Egyhangúnak találta, hogy szinte mindig libamájat vagy töltött káposztát szolgáltak fel. Ezért ilyenkor inkább beszélgetett a politikusokkal, majd otthon ízlése szerint megvacsorázott. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány