Szagos a lába? Fizetek érte!

Szagos a lába? Fizetek érte!

lábszag
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 27. 09:00
Keresem azt a hölgyet, akinek szagolgathatnám a talpát. Kor, alak nem számít, csak a cipődet kell levenned! Ez szerepel abban a hirdetésben, melyet a Bors talált egy weboldalon.
Munkatársunktól

A hirdetés feladója olyan nőt keres, aki egész nap harisnyában van. Mégpedig azért, hogy minél szagosabb legyen a hölgy lába. A szag intenzitásával ugyanis egye­-nes arányban növekszik a nő zsebében landoló bankjegyek száma.

Kíváncsiak voltunk, hogy mennyi pénzt is ér meg az ilyesmi valakinek, ám hiába jelentkeztünk, nem kaptunk választ a férfitól. Talán megtalálta már a számára ideális alanyt…

A Borsnak nyilatkozó sze­xuál­pszichológus szerint egy nagyon durva, de viszonylag ritka aberrációról van szó.

– Bár szakmailag nem igazolt,  én úgy vélem, hogy ebbe az emberbe még szinte gyerekként vésődött be egy szagminta, amihez a kielégülését köti – mondja dr. Csides Kata. A szakember szerint a lábfétis megnyilvánulásai közé tartozik az is, ha valaki lábujjakat vagy éppen tűsarkat nyalogat. – Az ilyen ember azért is írja, hogy a hölgynek a cipőjén kívül mást nem kell levennie, mert számára a láb szagolgatása maga a szex – magyarázza a kóros esetet a szexuálpszichológus. 

Csípős

Csak jelzem: a 4-6-os villamoson nagy hőségben remek alanyokat találhat magának… Sal Endre
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.