Aktuális

Szabadlábon védekezik az álhírterjesztő

Bors

Létrehozva: 2020.03.16.

A Budapest lezárásával riogató férfi biztonsági őr egy szállodában, mindemellett at interneten youtuberként mondja el a véleményét.

Rendőrkézen az álhírterjesztő

A rendőrség vasárnap elfogta azt a 30 éves férfit, akinek videó­blogjában elsőként jelent meg az a minden alapot nélkülöző híresztelés, hogy az Operatív Törzs a főváros lezárására készül – közölte a Belügyminisztérium. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni fő­osztályának munkatársai azonosították a youtubert, és el is fogták J. Levente Szabolcsot.

A férfi budapesti lakcímén házkutatást tartottak, és számítástechnikai eszközök mellett 5,64 gramm kábítószergyanús növényi származékokat is lefoglaltak. A nyomozók a férfit közveszéllyel fenyegetés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a videó feltöltésének tényét el­ismerte.

Az Operatív Törzs felelős magatartásra int: hiteles forrásból tájékozódjanak. 

A Bors felkereste J. Levente Szabolcsot csepeli társasházi lakásában, ahol édesanyja nyitott ajtót és közölte, hogy nincs mondanivalójuk az üggyel kapcsolatban.

Megbízható információáramlás

A kormány megteremtette az egyértelmű, hiteles és megbízható információáramlás alapjait a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, a fertőzésről a lakosság a korona-virus.gov.hu internetes oldalon érheti el a legfrissebb, legegyértelműbb és legpontosabb tudnivalókat – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, a kommunikációs akciócsoport vezetője a Kossuth Rádiónak. A Vasárnapi Újság című műsorában az álhírek leggyorsabb megszüntetését nevezte a legfontosabb feladatnak. Kovács az igazságtartalom nélküli pletykákra példaként említette a Budapest és Debrecen lezárásáról szóló álhíreket, amelyek – mint mondta – 3–4 napig tartották magukat.

10 akciócsoportot állítottak fel

1. Oktatási: Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár vezeti. Ezen akciócsoport első javaslata nyomán hétfőtől a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket.

2. Járványügyi: elrendelték a mobil-konténerkórház felépítését, ennek felelőse Tóth Tamás.

3. Létfontosságú vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport: Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezeti.

4. Nemzetközi koordinációért felelős akciócsoport: Élén Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár áll.

5. Kommunikációs akciócsoport: Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vezeti.

6. Rendkívüli jogrendért felelős ak­ció­csoport: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vezeti.

7. Pénzügyi akciócsoport: Varga Mihály pénzügyminiszter vezeti.

8. Gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport: Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter vezeti. A kormányfő hangsúlyozta, a gazdaság hamarosan megáll, és újra kell indítani.

9. A Kutatócsoport feladata, hogy próbáljon meg gyógyszert vagy vakcinát fejleszteni.

10. Határellenőrzési akciócsoport.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088014_auto_resized.png
origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724721
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724721
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724721
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség