Aktuális

Szabadidejében mentett életet a rendőrnő újpesten

Bors

Létrehozva: 2019.01.04.

<p>Nincs pulzusa! Nem lélegzik! Ezt kiabálták állampolgárok egy Újpesten történt közlekedési baleset helyszínén csütörtökön este, ahol egy dunakeszi rendőrtiszt állt meg segítséget nyújtani, megmentve ezzel egy sérült nő életét.</p>

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Őr- és Járőrszolgálati Alosztályának vezetője, Csőrés Szilvia r. hadnagy 2019. január 3-án este szabadidejében haladt személygépkocsijával Budapest IV. kerületében a Váci úton, amikor egy közlekedési baleset helyszínéhez érkezett. Az összetört személygépkocsikat látva azonnal megállt és tájékozódott a körülményekről. Az egyik balesetben részes autó mellett egy nő feküdt a földön mozdulatlanul, a helyszínen tartózkodó állampolgárok pedig pánikba esve kiabálták, hogy a nőnek nincs pulzusa, nem lélegzik.

A rendőrnő a helyzetet felmérve azonnal cselekedett: ellenőrizte, hogy az életjeleket nem mutató nő légútja szabad-e, majd mellkaskompressziót alkalmazva megkezdte a sérült újraélesztését, amit a mentőszolgálat munkatársainak kiérkezéséig folytatott. A mentők ezután stabilizálták a sérült állapotát és kórházba szállították a nőt.

A gyors helyzetfelismerés és határozott cselekvés életet mentett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132436_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133821_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer: Nem csodálkoznék, ha Magyar Péter tündöklését Nagy Ervin miniszterelnök-jelöltsége követné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713255614
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában