Süsü nélkül karácsonyozunk

Süsü nélkül karácsonyozunk

Csukás István
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 15. 10:00
Elôször a hangfelvételt készítik majd el a Süsü folytatásához, utána jöhetnek a bábszakemberek.
K. Sz.

Idén biztosan nem tér már vissza gyerekkorunk kedvenc sárkánya, Süsü. A híres egyfejűről korábban az a hír járta, idén karácsonykor újra a képernyő elé ülteti a magyar családokat, ugyanis tavaly a Bors írta meg először: három új epizódot készítenek a generációk számára legendás figuráról.

Alkotója, Csukás István korábban lelkesen mesélt az ötletről, sőt azt is elárulta, az egyik részben a sárkány gyermeke, Süsüke is fel fog tűnni. Mostani megkeresésünkre azonban csak szűkszavúan reagált. 

– Valóban, ez a karácsonyi bemutató vágyálom volt csupán, még mindig dolgozom a forgatókönyvön. Januártól tudok többet mondani a készítésről, szereposztásról, illetve a konkrét bemutatóról – mesélte lapunknak a hírneves író. 

Két hete, a Budapesti Operettszínház Já­nos vitéz című darabjának olvasó­próbáján találkozott munkatársunk a figurát szinkronizáló Bodrogi Gyulával. A Nemzet Színésze szintén hallott már a tervről, amit kitörő lelkesedéssel fogadott, de azon kérdésünkön meglepődött, mi­sze­rint karácsonykor már a képernyőn len­nének a jámbor sárkány legújabb kalandjai. 

– Még nem kértek fel a szerepre. Mi­után ez megtörténik, először a hangot vesszük fel hozzá, hogy utána a felvételeket megcsinálhassák a bábszakemberek. Ugyanis úgy hallottam, hogy to­vábbra is bábokkal szeretnék elkészíteni – mesélte lapunknak a színész.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.