Aktuális

Súlyos százezreket költenek a kormányváróban

Bors

Létrehozva: 2016.06.06.

Sokba került a Miniszterelnökségnek, hogy államtitkárai és helyettes államtitkárai soron kívül, luxuskörülmények között várakozhassanak repülőgépükre Ferihegyen.

A Lázár János vezette Miniszterelnökség nyilvánosságra hozta a vezetők 2014-es és 2015-ös utazási kiadásait. Bár a repülőjegyek árai mellett kisebb tételeket képviselnek, egyes államtitkárok feltűnően gyakran és jelentős összegért veszik igénybe a repülőterek kormányváróit. Ilyen különterem a Liszt Ferenc Repülőtér 2/A terminálján is található. Arra használják, hogy a hazai és külföldi állami vezetők, nagykövetek ne a többi utassal egy területen várakozzanak és csekkoljanak be a gépükhöz, hanem egy őr­zött, tágas, luxuskategóriájú helyiségben. A kormányvárót a Malév Ground Handling cég üzemelteti, amely egy másik luxusvárót is (képünkön) üzemeltet a gazdag utasoknak.

A Miniszterelnökség tisztségviselői közül a legtöbben kevés- szer vagy egyáltalán nem vették igénybe a kormányvárókat. Ketten azonban nem garasoskodtak: Perényi Sigismund Péter helyettes államtitkár tavaly 787 320, Sonkodi Balázs államtitkár pedig 718 948 forintot számolt el ilyen költségként. Utób­bi egy belgiumi és németorszá­gi útra 99 299 forintot számolt el.

Csípős

Nyilván csak pogácsa, kávé és üveges víz jár a politikusoknak ennyi pénzért. Sebaj, legalább nem kell a pórnép között üldögélniük. // Molnár Richárd

A Bors kérdésére a Miniszterelnökség közölte: a konkrét összeg két budapesti és két brüsszeli kormányváró használatából állt. Az összeg alapvetően a várók használati díját tartalmazza, amelyben nincs benne az étel- és italfogyasztás. A tárca állítása szerint Budapesten a kormányváró alapdí­ja alkalmanként 20–30 ezer forint közül mozog. Használatára esetenként azért van szükség, hogy lerövidítse a beszállás előtti várakozási időt, ha sietniük kell.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603311
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146103_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146188_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603311
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146288_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603311
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban