Aktuális

Súlyos kórházi fertőzés akadályozza Bence gyógyulását

R. K.

Létrehozva: 2017.07.16.

Rendkívül nehéz helyzetbe került egy motorbalesetben súlyosan megsérült huszonhárom éves férfi. A Nádudvaron élő Kurunczi Bence egy év eleji műtét során MRSA-fertőzést kapott, amely miatt sehol sem hajlandóak folytatni a felépüléséhez szükséges rehabilitációját.

Bence 2015 augusztusában elvesztette az uralmát a motorja felett, amelyről hátrafelé leesett, és beverte a fejét. Hogy hogyan történt pontosan a baleset, azt nem lehet tudni, mivel a fiatal a mai napig sem emlékszik semmire.

– Hajnali háromkor vitték kórházba, de érthetetlen módon nem kezdték meg egyből az ellátását. Pedig rendkívül nagy volt a baj, sokáig volt oxigénhiányos állapotban – mondta a Borsnak az édesanya, Valéria. – Súlyos agyvérzést kapott, egy hónapon keresztül élet és halál között lebegett az intenzíven. Három hónapig éber kómában volt, majd novemberben, miután elkezdett magához térni, nemes egyszerűséggel hazaküldték – emlékezett vissza. Bence újra megtanult beszélni, de a kórházi rehabilitációjára január óta nincsen lehetőség.

– Egy koponyaműtétet végeztek el rajta, amely közben elkapott egy MRSA nevezetű húsevő baktériumot. Ez a torkánál beültetett kanülnél alakult ki. Ezt a fertőzés megszüntetése érdekében el kellene távolítani, de az orvosok mindezt addig nem vállalják, amíg nem kerül megfelelő fizikai állapotba. Ez azonban lehetetlen, mivel amíg fertőzött, egyetlen intézmény sem vállalja a testi fejlesztését – tette hozzá az édesanya.

Bence korábban számítógépszerelőként dolgozott. Szellemileg teljesen ép, így nagyon bántja, hogy fizikálisan most nem a régi. Ennek ellenére eltökélte: egy szép napon újra talpra fog állni. Ehhez a következő lépés egy speciális eszköz beszerzése lenne, amely megkönnyítené számára a közlekedést. A szerkezet viszont 200 ezer forintba kerül, amelyet a család egyedül nem tud kifizetni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713433212
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140513_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elemzést közölt a Politico: nem véletlenül van kibukva Trump Ukrajnára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713433212
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713433212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713433212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni