Aktuális

Súlyokkal nyújtotta rekordméretűre péniszét, kár, hogy semmire sem használható

Bors

Létrehozva: 2017.01.21.

– Inkább híres vagyok, minthogy szexeljek – szögezte le a mexikói Roberto Esquivel Cabrera, aki 48,01 centiméteres hímtaggal büszkélkedhet. – Nagyon boldoggá tesz, hogy senkit sem tudok, akinek nagyobb lenne az enyémnél.

Bár felajánlották neki a péniszkisebbítő műtétet, hogy megkönnyítsék mindennapjait – és elérhetőbbé tegyék számára a szeretkezést –, az 54 éves mexikói rekorder erről hallani sem akar, írja a Mirror.

Robertót 2015-ben könyvelték el világelsőnek, mikor kiderült, egy kis arasszal lekörözte az addigi csúcstartót, az amerikai Jonah Falcont, akinek lankadt állapotban 24,13, mereven pedig 34,29 centiméter hosszú a férfiassága.

Roberto nagyon büszke rá, hogy térdig lógó szerszámmal lett megáldva. Bár nem a természet adta neki ezt: mint kiderült, Roberto tizenéves korában súlyokat kötött hímvesszőjére, azzal nyújtva azt. Ezzel persze tönkretette a húgycsövét, a fertőzések és az ürítés a mai napig megkeserítik életét. Alváskor külön párnára fekteti büszkeségét, hogy ne fájjon, és a ruhaválasztás is kihívást jelent számára. De őt nem tántorítják el a kellemetlen mellékhatások.

– Azért vagyok híres, mert nekem van a legnagyobb péniszem – újságolta a Barcroft TV-nek miután napvilágra került, mit hord a nadrágjában. – Boldoggá tesz és büszke vagyok rá.

Orvosai szerint azonban ez közel sem áldás, számos egészségügyi problémát jelent a férfira nézve.

– Az lenne számára a legjobb, ha átlagossá műthetnénk a péniszét – nyilatkozta Dr. Jesus David Salazar Gonzalez. – Hogy megszüntessük a fájdalmait, hogy szexuális kapcsolatot hozhasson létre és utódokat nemzhessen. Ő a hiúsága miatt nem vállalja ezt: az ő latin kultúrájában akinek nagyobb a hímtagja, az a nagyobb macho.

– Nem félek tőle, hogy Amerikában ne találnám meg azt a nőt, akinek a méretei passzolnak az enyémhez – szögezte le végül Roberto.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét