Aktuális

Stoppal mentek nászútra

P. Zs.

Létrehozva: 2018.07.31.

Szokatlan hobbit választott Halász Gergő és Halász-Csabai Valentina. A harmincas éveikben járó házaspár imád stoppolni. Azt mondják, ez egy olyan életforma, amivel sokkal tartalmasabb emberi kapcsolatokra tettek szert, mint anélkül. Örökre szól annak az emléke, akit egy-egy fuvar alatt megismernek.

Gergő és Valentina a stoppolók országos versenyére is nevezett  már negyedik éve, harmadikok lettek. De az eredmény sem motiválja őket annyira, mint az élmények. Mint a találkozás a „karmás bácsival”, aki a mostani déli, délkeleti versenytávon segítette ki őket. Budapest–Tiszaújváros–Sárospatak–Békéscsaba–Szeged–Kiskunfélegyháza–Kecskemét–Cegléd–Budapest útvonalon akadt problémájuk.

– Az ötvenes úr egy igazi örökmozgó típus volt. Azt mondta, amikor meglátott minket, ez bizony a karma, és ő törleszteni fogja az adósságát. Ugyanis amikor katona volt Nagykanizsán, egy stoppal végigutazta az országot. Még kitérőt is tett miattunk – meséli a Borsnak Valentina. A fiatal feleség hozzátette, talán csak annyi a titkuk, hogy ő a szebb, ezért veszik fel őket.

Biztosan működik is a dolog, de mint mondják, emberfüggő. Valahol félnek az emberek a stopposoktól, ilyenkor akár 1–2 órát is várnak egy fuvarra, máshol viszont öt percet sem kell. Még a nászútjukat is stoppolva tették meg: Budapestről Prágába mentek, visszafelé pedig Brnót ejtették útba, összesen több mint há­romezer kilométert autóztak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668012
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084218_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült a szörnyű titok, Szabó Tímea feltüzelt csapata könyörtelenül lesújtott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668012
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei