Aktuális

Stadler kedvence a birkapörkölt

Bors

Létrehozva: 2015.11.15.

A jelenleg börtönbüntetését töltő Stadler József már alig várja a szabadulást, hogy megint ehessen egy igazi, jóféle birkapörköltet.

Legutóbb tavaly tölthetett el pár hetet szabadlábon, amikor betegsége miatt felfüggesztették a büntetését. Stadler 83 éves édesanyja szerint fia, ahogy kicsit jobban lett, máris evett a kedvenc ételéből.

– Voltak a haverjaival Akasztón, aztán előkerült a birkapörkölt. Az orvosok korábban a lelkére kötötték, hogy nehéz ételeket ne egyen, és utólag be is vallotta: nem esett neki jól, fájt a hasa – mondta akkor a Borsnak Krisztina asszony.

Ennek ellenére Stadler gyakran ábrándozik a birkapörköltről.

– Februárban szabadulok. Az első dolgom lesz elmenni a kedvenc csárdámba, ahol bográcsban főznek nekem birkapörköltet. Jó lesz – mondta a Borsnak az akasztói vállalkozó. 

Birkapörkölt Stadler-módra, főtt krumplival­­

Hozzávalók 6 személyre (kb. 4000 Ft)
1-1,5 kg birkahús, 15 dkg zsír vagy olaj, 3 fej vöröshagyma, 2 zöldpaprika, 1 paradicsom
só, pirospaprika, cseresznyepaprika, vörösbor

A húst megmossuk, a faggyús részt eltávolítjuk, majd felkockázzuk. A felaprított vöröshagymát zsíron vagy olajon üvegesre pároljuk. Lehúzzuk a tűzről, megszórjuk pirospaprikával, beletesszük a felkockázott húst, összekeverjük, majd felöntjük kevés vízzel vagy ízlés szerint vörösborral, megsózzuk. Hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot és zöldpaprikát, esetleg egy kevés cseresznyepaprikát, és lassú tűzön főzzük. Ha szükséges, az elpárolgott vizet pótoljuk. Sós vízben főtt burgonyával tá­laljuk.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721114
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721114
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét