Aktuális

Sötétben világítanak Richárd virágai

Balajti Péter

Létrehozva: 2016.04.02.

Éjszaka világítanak az Avatar zöld és kék színvilágát idéző földi virágok Kun Richárd kísérletezéseinek köszönhetően.

– Bár világszerte több kísérlet is folyt és folyik, miként lehetne sötétben világítóvá varázsolni a növényeket, egyedül nekünk sikerült egy génmódosítás nélküli, a környezetre és a virágokra semmilyen veszélyt nem jelentő, természetes alapokon nyugvó megoldással előrukkolnunk – meséli a Borsnak Richárd, aki nem csak a világítóképességhez szükséges por és folyékony réteg arányát találta meg, de a felviteléhez szükséges, magyar szabadalmú, egyedi eszközt is.

– A kezdeti zöld mellett most már kéken világító növényeket is sikerült bemutatnunk, amelyeket a tervek szerint piros, lila és sárga színűek követnek majd. Sőt nem titkolt cél, hogy a találmány segítségével idén valódi, fénysor és gyertya nélkül sötétben világító karácsonyfával tegyük különlegessé az ünnepet – mondja.

A nemzetközi érdeklődés óriási, Európán kívül Amerikából és Ázsiából is kapott megkeresést Richárd, aki még nagyobb elképzeléseket szeretne megvalósítani: a külső kezeléssel ellátott növények után maguktól világító fák és virágok tervén dolgozik. Így elkerülhető lenne a sötét a kertekben, parkokban vagy éppen a pálmafás tengerpartokon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713517813
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143370_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713517813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713517813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor