Aktuális

Sorra érkeznek a kórházakba a védőeszközök – Fotók

Bors

Létrehozva: 2020.04.03.

Védőfelszerelést kaptak az egészségügyi dolgozók, több kórházba is kiszállították pénteken az eszközöket.

A tömeges megbetegedésekre felkészülve Magyarországon is folyamatos az egészségügyi védőeszközök hazai és külföldi beszerzése, erre százmillárdos nagyságrendben költ a kormány és azt is egyértelművé tette, hogy minden szükséges forrást biztosít a védekezéshez – írja a Ripost

A lehetséges hazai beszerzéseken és gyártáson túl, minden diplomáciai kapcsolatot is bevetnek azért, hogy külföldről is be tudják szerezni egészségügyi eszközöket. Kínából és más országokból is már több szállítmány érkezett és még fog is érkezni.

Az eszközök elosztása az Operatív Törzs utasításai alapján történik, szigorú katonai rendben. Mindenek előtt a frontvonalban küzdő egészségügyi dolgozóknak kell biztosítani a védőfelszerelést. Azon belül is különösen fontos az intenzív és fertőző osztályokon dolgozó ápolók és orvosok védelme, akik speciális védőeszközöket kapnak. Ők ugyanis különösen kitettek a fertőzés-veszélyének, hiszen közvetlenül a fertőzött betegek kezelését végzik.

A kórházakba szállított készletek ellenőrzését a kórházparancsnokok felügyelik, hiszen a betegellátás biztonsága és az egészségügyi dolgozók védelme érdekében fontos, hogy a védőeszközök valóban oda kerüljenek, ahol arra szükség van.

Ezen a héten több mint nyolcvan kórházba és pénteken is több mint 50 kórházba szállítottak védőeszközöket. Többek között a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe, a Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe, több budapesti kórházba, továbbá a szegedi, a debreceni, kistarcsai, és számos másik vidéki kórházba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713581712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713581712
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713581712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713581712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól