Aktuális

Soros emberei behálózták az Európai Unió intézményeit

Létrehozva: 2018.04.18.

<p>Az Európai Bizottság alelnöke mellett Soros Györgynek több megbízható embere is dolgozik az Európai Unió intézményeiben. A TV2 Tények birtokába került dokumentumok alátámasztják, hogyan, mely személyeken keresztül befolyásolja a milliárdos és az általa finanszírozott szervezetek az európai politikát.</p>

Soros György hétfőn Brüsszelbe látogatott, ahol az Európai Bizottság első alelnökével, Frans Timmermansszal találkozott. A találkozóról az Európai Bizottság szóvivője, Margaritis Schinas adott tájékoztatást.

– Soros György és Timmermans rendszeresen egyeztet az Európai Uniót érintő témákról, a megbeszéléseken pedig sok szó esik többek között a nyitott társadalmak melletti elkötelezettségről, és az európai megosztottság felszámolásáról.

A Tények birtokába került dokumentumok újabb információkkal támasztják alá, hogy a milliárdos nem csak Timmermansszal áll kapcsolatban. Hálózata az unió több intézményére kiterjed, mindenhol vannak emberei. Így próbálja érvényesíteni akaratát, üzleti céljainak elérése érdekében, a nyílt társadalom felfogásnak terjesztésével és a bevándorlás támogatásával.

Arról már korábban is beszámoltunk, hogy kiszivárgott egy lista, amin Soros György azokat az EP-képviselőket gyűjtötte össze, akik megbízhatónak számítanak.

Ezen a listán Niedermüller Péter, a DK európai parlamenti képviselője is szerepel, hivatalosan is a milliárdos egyik legmegbízhatóbb szövetségesének számít. A baloldali politikus többek között a kötelező betelepítési kvótát is megszavazta az Európai Parlamentben. De a magyar EP-képviselők közül az LMP-s Meszerics Tamás is fent van Soros listáján.

A zöldpárti képviselő, Judith Sargentini többször találkozott már Soros Györggyel. A találkozókon a migráció mellett a magyarországi helyzet is szóba került. Nem lehet véletlen, hogy ő az a képviselő, aki a Magyarországot támadó LIBE-jelentést előkészíti. A dokumentum szerint Magyarországon súlyosan sérülnek az uniós értékek.

Cecilia Wikström is büszkén vállalja kapcsolatát Soros Györggyel, még közösségi oldalán is megosztott egy fényképet, amin együtt láthatók Soros Györggyel. Soros és Wikström akkor is találkoztak Brüsszelben, amikor Magyarországon nemzeti konzultációt tartottak a bevándorlásról. Pár nappal később pedig az Európai Parlament elfogadott egy jelentést a felső korlát nélküli kötelező betelepítésekről, amit éppen Wikström készített elő.

A Soros-tervről szóló nemzeti konzultációt támadó Guy Verhofstad szintén Brüsszelben találkozott a spekulánssal. Verhof-stadt, a parlament liberális frakcióvezetője kezdeményezte a magyar uniós nagykövet bekéretését a nemzeti konzultáció leállítása érdekében.

A migráció legfőbb támogatójának számító Soros György szövetségese Dimitrisz Avramopulosz is, az unió migrációs biztosa. Ő 2016-ban arról beszélt, hogy az Európai Bizottság kész szankciókat hozni azon tagállamok ellen, amelyek visszautasítják a migránsok befogadását a kötelező elosztási kvóta alapján, vagyis a kvótát elutasító országokat az uniós támogatások megvonásával kellene büntetni. A Soros-hálózat tehát a döntéshozókig elér, az információk pedig a nyílt társadalom alapítványon, civil szervezeteken és a szintén Soros-pénzen működtetett médiumokon keresztül jut el az emberekhez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142271_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713470712
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713470712
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713470712
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713470712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze