Aktuális

Soroksári tragédia – Életét félti a koronatanú

L. B.

Létrehozva: 2018.08.07.

Ha létezik még olyan élő személy, akinek köze volt a soroksári kocogó nő meggyilkolásához, akkor ő most nem nézi jól szemmel, hogy egy tanú megnyílt a rendőrségnek.

Már csaknem öt év telt el azóta, hogy rejtélyes körülmények között megölték a Soroksáron futót, a 36 éves Gyurik Krisztinát. A családanyát megerőszakolták, lemeztelenített holttestére sötétedés után találtak, kezeit és lábait összekötözték, még a nyakán is volt egy szoros hurok.

A helyben topogás nyomasztó esztendőit követően most előkerült egy nő, aki a nyomozás során elsőként nevezett meg egy konkrét elkövetőt.

Perdöntő DNS-minta 

Ahogy a Bors azt a múlt héten elsőként megírta: a nyomravezető volt párját, N.-t gyanúsítja, aki akkoriban a gyilkosság helyszíne mellett dolgozott. A rendőrség DNS-mintával igyekszik igazolni a nő állításait, de az sem kizárható, hogy a férfi nem egyedül követte el a borzalmas bűncselekményt.

Habár az elkövetőként megnevezett személy már nincs az élők sorában, a nyomravezető környezetéből a Bors úgy értesült, hogy a nő – miután előállt a rendőrségen a történetével – félti az életét. Retteg attól, hogy ha exének társa is lehetett, az most rá is veszélyt jelent.

Halálos fenyegetések 

A nyomravezető és a feltételezett gyilkosként megnevezett N. párkapcsolata sosem volt kiegyensúlyozott. A viszontagságokkal tűzdelt románcnak 12 éve vége is lett, de ezt N. sosem akarta tudomásul venni. Rendszeresen zaklatta a nőt, akit háromszor azzal is megfenyegetett, hogy elveszi az életét. A nyomravezető, – akiből könnyen koronatanú válhat – csak akkor nyugodhatott meg, amikor N. 2014. decemberében öngyilkos lett, de a félelmei most újra felerősödtek.

Védelmet kaphat

A törvény több módszert említ annak érdekében, hogy a tanú életét, testi épségét vagy személyes szabadságát megvédjék, és hogy vallomástételi kötelezettségének – megfélemlítés nélkül – eleget tehessen.

– A személyi adatok zártan kezelése a legelterjedtebb módszer, de a legkevésbé hatékony is, mert a tanúnak meg kell jelennie a bíróságon, és az arcát vállalva kell vallomást tennie – magyarázta a Borsnak dr. Tran Dániel, az ELTE jogi karának kriminológus oktatója. – Különösen védett tanúvá válhat valaki, ha az ő, vagy a hozzátartozójának élete, testi épsége vagy személyes szabadsága súlyos fenyegetésnek van kitéve. Ilyenkor már nem kell megjelenni a bíróságon. Egy tanú indokolt esetben személyi védelmet is kaphat – tette hozzá a szakértő.

A tanúvédelmi törvény értelmében a fentieken túl külön tanúvédelmi programba is be lehet vonni valakit. Ennek lényege, hogy az érintettet gyakorlatilag kiemelik korábbi életéből, hogy ne találjanak rá az esetleges rosszakarók. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!