Aktuális

Soroksári gyilkosság - Órákkal a halála után elmozdították a futónő holttestét

L. B.

Létrehozva: 2018.10.26.

Brutális tette után még órákig a helyszín közelében tartózkodhatott, sőt vissza is térhetett áldozatához a soroksári kocogó nő gyilkosa – tudta meg a Bors. A tettes alighanem pánikba esett és bizonyítékokat akart eltüntetni.

Bár a rendőrség szerint egyértelműen R. Szilveszter gyanúsítható a 2013. szeptember 25-én elkövetett soroksári gyilkossággal, akadnak mozaikdarabkák, amelyek még nem kerültek a helyükre. Kérdések sokaságát veti fel az a körülmény is, hogy a keresők milyen pozícióban bukkantak rá Kardosné Gyurik Krisztina holttestére.

A Bors információi szerint ugyanis az orvos szakértői vélemény egy ellentmondásra hívja fel a figyelmet.

– A nyomozati iratokból világosan kiderül, hogy az egyik orvos szakértői megállapítás szerint hosszú ideig, órákig feküdhetett a hátán a holttest. A helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv viszont egyértelműen rögzíti, hogy az áldozatot hason fekve találták meg – mondta a Borsnak dr. Lichy József, a gyilkossággal gyanúsított férfi ügyvédje.

A vérkeringés megszűnése után az áldozat érhálózatán egyértelműen megjelentek annak a nyomai, hogy sokáig a hátán feküdt. Az orvos szakértő többek között erre alapozta a szakvéleményét. Ezek alapján egyetlen következtetés vonható le: órákkal a halála után valaki megmozgatta, a hátáról a hasára forgatta a holttestet.

A fejlemények tükrében könnyen lehet, hogy a gyilkos órákkal a tette után visszament a helyszínre, hogy Krisztina ruháit magával vigye. Bizonyítékokat akart eltüntetni, és eközben fordította meg a testet. Bár a helyszínről valóban eltűntek Gyurik Krisztina ruhái és a telefonja, a rendőrségnek mégis sikerült DNS-maradványokat rögzíteni a családanya combján és karján.

A genetikai vizsgálat egyezséget mutatott R. Szilveszter DNS-ével. Az asszony telefonját pedig megtalálták a más bűncselekmények miatt börtönbüntetését töltő R. Szilveszter letétjében.

A holttest elforgatása minden­esetre más lehetőséget is felvet. E verzió szerint R. Szilveszter már holtan talált Gyurik Krisztinára, értékek után kutatott, és a DNS-nyomai a test megmozgatása közben maradtak a helyszínen.

A férfi eddig csak nem hivatalos módon kommunikált a nyomozókkal, azt állítván, hogy szemtanúja volt, amint Gyurik Krisztinát valaki megtámadja, ő pedig a nő védelmére kelt. R. Szilveszter egyelőre nem tett vallomást, későbbi kihallgatásain akár változtathat is eddigi álláspontján.

Információink szerint R. Szilvesztert már megvizsgálta elmeorvosi szakértő, de a szakértői vélemény még nem készült el. 

Percről percre

Kardos Lajos szerint az ominózus estén felesége 19 óra 45 perc körüli időben indult futni. Kisfiuk másfél órával később, azaz 21 óra 15 perc körül szólhatott az apának, hogy édesanyja még nem ért haza. A gyilkosság ekkor már megtörténhetett, 20 óra és 20 óra 30 perc közé teszik a cselekmény elkövetését. A holttestet két órával később, azaz 22 óra és 22 óra 30 perc között mozgathatták át. Kardos Lajos maga is felesége keresésére indult, 24 órakor pedig kutyás rendőrök segítségét kérte. A kutya hajnali 1 óra 30 perc környékén bukkant a holttestre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713576309
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713576309
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713576309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713576309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól