Aktuális

Sörnyitó mágnes, szárnyasbetét-formájú pillecukor? Létezik! – fotók

Bors

Létrehozva: 2017.02.04.

Több mint száz országban járt már a hivatásos világutazó, Gyémánt Balázs, és sok, meglehetősen furcsa szuvenírrel találkozott.

– A szüleimmel totyogós korom óta utazunk, ami részben annak köszönhető, hogy anya utazási irodában dolgozik. Kacsalábon forgó ház és drága tárgyak helyett inkább arra költötték a félretett pénzüket, hogy világot lássanak, így fertőződtem meg az utazási vírussal – idézi fel a Borsnak Balázs.

– Hat évvel ezelőtt az egyik iroda hirdetett egy versenyt, amit megnyerve megkaptam a világ második legjobb állását: az iroda útjairól kellett beszámolót írnom mint minőségellenőr.

A fiatal férfi ezt követően elindította saját blogját, és újságírói, idegenvezetői, illetve televíziós szerkesztői képesítéseit kombinálva hivatásos világutazóvá lépett elő. Az évek során pedig számos fura emléktárgyat gyűjtött össze.

Washington: ledarált papírpénz

150 dollár (45 ezer forint) készpénzt lehet kapni 2 dollárért az amerikai fővárosban. Igaz, le van darálva, de nagyon menő konfetti! 

Kínai piac: vécéülőke-párna

Többféle színben kapható. Aki szeret hosszasan ücsörögni a vécén, az tudja, hogy milyen kényelmetlen tud lenni a műanyag deszka.

Las Vegas: Hillary Clinton-os szerpentin

Balázs először pofátlanságnak tartotta ezt a szuvenírt, aztán rájött, hogy nem az, aminek először gondolta. Ezek ugyanis óriá­si szerpentinek, amiket a választási győzelemkor kellett volna dobálni.

Sanghaj: szárnyasbetét-formájú pillecukor

Ezek után biztos mind a tíz ujját megnyalja az ember. Mégis ki vesz ilyet?

Hajdúszoboszló: sörnyitó mágnes

A sétány bazársorán 500 forintért adták az egyedileg, kézzel festett, Kínában gyártott szuvenírt. Vigyázat, a kiálló részek könnyen letörnek és sérülést okoznak!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713538816
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144702_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713538816
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713538816
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713538816
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot