– Kutyasétáltatás közben találtuk meg a leveleket Bánfalván, az erdőszélen – mesélte Sándor Mátyás a Kisalföldnek. Párjával, Kövesdi Barbarával a lakott területtől száz méterre lettek figyelmesek a nejlonzsákra. Amikor belenéztek, megdöbbenéssel látták: a levelek egy része gumival van összefogva, ahogy a postások szokták rendszerezni.
– Rögtön gondoltuk, hogy ezek kézbesítetlen levelek, amiket a bánfalvi körzetben található utcákba címeztek. Bementünk a bánfalvi kispostára, hogy nem hiányoznak-e, ám ott nem tudtak semmiről. Összefutottunk a postásfiúval is, de azt mondta, nem tudja, hogyan kerülhettek oda a küldemények – mondta Mátyás. Ezek után keresték fel a Kisalföld szerkesztőségét, ahol elmondták az esetet, majd onnan a soproni főpostára vitték a küldeményeket a hivatalvezetőnek. Ő intézkedett, és a levelek többségét még aznap eljuttatták a címzettekhez. Paulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője közölte: a helyi postavezető vizsgálatot rendelt el, és kiderült, a próbaidejét töltő, új kézbesítő hagyta az erdőszélen a küldeményeket. Addig a munkájával kapcsolatban nem volt panasz, az eset miatt azonban elküldték a postától.
2016 februárjában egy hajdúszoboszlói postás nem adta át a pénzküldeményt a címzettjének, hanem a nevében aláírta a papírt, és zsebre rakta a 92 457 forintot.
2015-ben másfél év börtönre ítéltek egy postai ügyintézőt, aki nem rögzítette a számítógépes rendszerben a befizetett csekkeket, hanem elrakta a pénzt. 200 ezer forintot sikkasztott.
2014 augusztusában értesítette az egyik debreceni posta vezetője a rendőrséget, hogy egyik alkalmazottja aznap nem kézbesítette a rábízott (pénz)küldeményeket. Öt nap után Budapesten fogták el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.