Aktuális

Sólyi gyerekgyilkosság – Sírva hallgatták a szülők, hogyan végeztek lányukkal

Bors

Létrehozva: 2019.07.12.

A vádirat szerint játék közben szexuális vonzalom alakult ki a fiatal fiúban Adrienn iránt.

Rendőrök gyűrűjében, egykedvűen sétált a Veszprémi Törvényszék folyosóján tegnap F. Ferenc, az a fiatalember, aki tavaly májusban valósággal kivégezte a nyolcéves Adriennt Sólyon. Az előkészítő ülésen az áldozat és a 17 éves vádlott szülei csupán néhány méterre ültek egymástól. F. Ferenc anyjának háromszor is megcsörrent a telefonja, mire a bíró kiküldte a teremből.

A vádirat szerint játék közben szexuális vonzalom alakult ki a fiatal fiúban Adrienn iránt. A vég­zetes napon a kislány az egyik közös játszótársukat dicsérte, ami Ferencből haragot váltott ki. Elhatározta: bosszúból megöli. A közeli Séd-pataknál elhitette vele, hogy bűvésztrükköt mutat, ezért hátrakötötte a kezeit. Aztán többször a víz alá nyomta. A közeli ösvényen az orrát és a száját is befogta, a fejét a földre szorította, és egy tompa tárggyal fejbe verte, majd egy késsel is megszurkálta. Az eszméletlen Adriennt „szexuális vágyának kielégítése céljából” alulról levetkőztette, majd kötelet kötött a nyakára. Végül a patakba helyezett lányt egy hínárral kikötötte, hogy a sodrás ne vigye el. Ferenc hazatekert, Adrienn halálát fulladás okozta.

Mindezeket hallva a teremben megfagyott a levegő. A vádirat felolvasása után zárt tárgyalást rendeltek el. Információink szerint F. Ferenc alig tudta elmondani, mikor született, látszólag megtört, de az áldozata szülei szerint könnyen lehet, hogy csak a rá váró börtönévek miatt szomorkodik. A tetteit csak részben ismerte be, úgy tudjuk, csak a szexuális erőszakot tagadta.

– Mindenképp a szemébe akartunk nézni a lányunk gyilkosának. Borzasztó volt szembesülni a részletekkel, minden pillanatát átéltem a lányom haláltusájának. A szülei azóta sem kértek bocsánatot, pedig most lett volna rá lehetőségük – mondta a Borsnak könnyek között Horváth Győző, Adrienn apukája.

– Kétlem, hogy a féltékenység vezetett idáig. Azt kívánom, kapja vissza, amit a lányommal mű­velt – tette hozzá a megtört édesanya, Zsanett. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140782_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Videón az M0-on tekerő kaszkadőrjelölt kajafutár vakmerő mutatványa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713461711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713461711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141816_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltemették Tordy Gézát, így néz ki a sírja – Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja