Aktuális

Sokktól lett foltos Adrienn teste

Hofmeister Zoltán

Létrehozva: 2016.09.23.

<p>Fotóival, beszélgetésekkel szeretne önbizalmat csepegtetni sorstársai­ba Széles Adrienn, aki ötéves korában, egy baleset miatti sokkhatástól lett vitiligós. A fiatal nő mára elfogadta, sőt szereti is foltjait.</p>

Forrás: Margitay Klári

Az orvosok a mai napig csak találgatnak, miként alakul ki, honnan ered a vitiligo, vagyis a festékhiány az embereknél.

A most 31 éves Széles Adrienn sem így született. Ötévesen egy baleset okozta sokkhatás után kezdtek el megjelenni teste kü­lönböző részein a foltok.

– Rengeteg orvost felkerestünk, és a többség azt mondta, hogy ez a baleset utáni fizikai és lelki sérülés eredménye. És nem csak esztétikai problémáról van szó, ugyanis a pajzsmirigyemmel és a cukrommal is problémák vannak – mondja a Borsnak Adrienn, aki 28 éves koráig mindenki elől próbálta eltakarni foltjait. Garbóban járt, erősen sminkelt, strandra nem ment. Ám ekkor, egy párkapcsolati szakítás után elkezdett nyitni a világ felé.

– Soha nem felejtem el, hogy kilencévesen az osztálytársaim úgy kezeltek, mint egy leprást. Futottak előlem, és amihez hozzáértem, ők nem fogták meg. Szörnyű volt, de ez már a múlt. Ma már élvezem a foltjaimat, amelyek néhány éve még a testem hatvan százalékát borították, de amint elfogadtam ma­gam ilyennek, különös módon egy részük eltűnt – meséli Ad­rienn, aki amellett, hogy családi vállalkozásban egészségügyi termékek értékesítésével foglalkozik, egy ezerháromszáz fős vitiligocsoport arca a Facebookon. Fotózásokra, interjúkra hívják, még külföldi magazinok is megkeresik. Ám a félreértések elkerülése végett leszögezi, hogy ő nem modell:

– Annak nagyon örülök, ha rajtam keresztül ízlésesen be tudjuk mutatni ezt a betegséget, ám a modellkedés a szó klasszikus értelmében nagyon távol áll tőlem.

Hamilton barátnője is

A híres Forma–1-es autóversenyzőt, Lewis Hamiltont mostanában egy igen feltűnő lánnyal látják. A Chantelle Brown-Young néven született Winnie Harlow szintén vitiligo betegségben szenved. Ennek ellenére sikeres modell.

Mi az a vitiligo?

Szerzett rendellenesség: a működő pigmentek hiánya. Általában húszéves kor körül jelentkezik. A leggyakrabban érintett testrész az arc, a kézfej, a hónalj, a köldök és a sípcsont feletti bőr. Oka ismeretlen, a betegség jelenleg nem gyógyítható, csak kezelési módszerek léteznek. Az autoimmun háttér miatt fordul elő a páciensek 20-30 százalékánál cukor- és pajzsmirigybetegség, vészes vérszegénység, gyulladásos bélbetegségek. Legtöbbször valamilyen vírus, baktérium vagy gombatoxin károsítja úgy az érintett szervek sejtjeit, hogy nem ismeri fel őket sajátként az immunrendszer.

Csípős

Elfogadás: Sajnos mifelénk az járja, hogy aki nem olyan, mint mi, azt ki kell rekeszteni. Hős, aki vállalja a küzdelmet, amíg a többség bölcsebb nem lesz. Huszti Zoltán

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562810
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562810
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562810
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól