Aktuális

Sokkos versenylovat mentettek a Dunából

Bors

Létrehozva: 2017.07.18.

Egy versenyló annyira megijedt az arra járó motorcsónak hangjától, hogy Budatéténynél átúszott a Dunán a Háros-szigetre. Az állat a sokk hatására visszaúszni már nem tudott, így az Állatmentő Liga sietett a segítségére. Mindez vasárnap történt. Pataki Gábor, a szervezet elnöke a Borsnak elmondta, szinte lehetetlen küldetést teljesítettek a Szultán névre hallgató lóval.

– Mi hétfő reggel hatkor érkeztünk ki a helyszínre, mert az állatot éjszakára a helyieknek sikerült elszállásolni, pontosabban kikötötték, nehogy baja essen – kezdi Gábor Szultán történetét. – Először megpróbáltuk az erdőn keresztül megmenteni, de hát nemhiába nevezik ezt a helyet őserdőnek, régi honvédelmi helyszín, és tele van kidőlt fákkal, az egészet benőtte a növényzet. Ez a terep még embernek is nehézkes, egy lóval egyenesen lehetetlen. Így elővettük a B-tervet, vagyis, hogy vissza kell úsztatni Szultánt. A Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársával karöltve és egy tapasztalt lovassal nekiláttunk. Összesen hatan voltunk, és egy 150 méteres kötelet kötöttünk a lóra. Szerencsétlent be kellett taszigálni, mert annyira félt a víztől másodjára. Ráadásul majdnem megfulladt szegény, mert a lába is beakadt valamibe a vízben. Szerencsére sikerült kiszabadítani. Végig egy ladikkal kísértük, és a fennakadás ellenére relatív hamar átúsztuk vele a Dunát – meséli Gábor, aki személyesen is részt vett a mentőakcióban. Szultánt eredetileg a gazdája vitte le a Dunához hűsölni. Aztán jött az a bizonyos motorcsónak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713445817
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713445817
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713445817
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713445817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül