A sztárok éppúgy megbotlanak, mint bárki más, de ők nagyobb eséllyel buknak le. Az sem mindegy, hogy aki a vádlottak padján ül, mennyire ismert. Bár a bíróság előtt mindenki egyenlő a törvény szerint, a bíró is csak ember, aki találkozik a közvélemény álláspontjával, és figyelembe veszi, hogy a közismert ember cselekedete példaadó.
Liptai Claudia kocsiján is kiszúrták a járókelők a rokkant-kártyát, ami – mint később kiderült – a színésznő-műsorvezető elhunyt édesanyjáé volt, amit Claudia mindaddig jogosan használt, ameddig beteg anyukáját szállította a kocsiján. Ám azt követően is kint hagyta, állítása szerint feledékenységből. Ezért a bíróság első fokon egymillió-ötvenezer forint büntetés megfizetésére kötelezte. Ez ötször nagyobb büntetés, mint amennyit az általános bírói gyakorlat szerint kirónak.
– Az esetek túlnyomó többségében közokirat-hamisítás miatt indul büntetőper. Ügyvéd kollégáim szerint ezen bűncselekmények elkövetőire általában 200-300 ezer forint közötti pénzbüntetést szabnak ki – mondta el a Bors kérdésére dr. Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. De miért kapott súlyosabb büntetést Liptai, mint mások?
– A vádlottat a médián keresztül szinte mindenki ismeri, az emberek számára mintául szolgálhat, ezért tőle többet vár a társadalom – indokolta az ügyész, miért kért a szokásosnál nagyobb büntetést. A Fővárosi Törvényszéken lapunkat úgy tájékoztatták: nem lehet egy kalap alá venni minden mozgáskorlátozott-igazolvánnyal való visszaélési ügyet. Alapesetben ugyanis az, aki a rokkantkártyával trükközik, közokirat-hamisítást követ el.
Ennek a legmagasabb büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés, tehát mondhatjuk: Liptai még jól is járt. A büntetés mértéke függ attól is, hogy az elkövető mennyi ideig folytatta a törvényellenes magatartást. Ha viszont például valaki a rokkantigazolványt felhasználva tesz szert jogtalanul haszonra, például az egészségbiztosítási pénztártól, akkor a kárérték mértéke is számít.
Liptai Claudiát megdöbbentette az ítélet, ő és ügyvédje enyhítésért fellebbezett. A Borsonline olvasóinak többsége szerint azonban megérdemelte a szigort. – Igazságtalan ítélet! – sommázott Éva, de Zsuzsanna rögtön visszakérdezett: – Miért volna igazságtalan?
Julianna azzal az ötlettel állt elő, hogy Claudia inkább ülje le a büntetését, és írjon belőle könyvet, mint Stohl András, azzal megkeresheti a büntetés árát. Erzsi nem tudja eldönteni, igazságos-e az ítélet, de úgy véli, a színésznő és ügyvédje magyarázkodása, miszerint nem is bizonyítható, hogy Claudia tette ki a rokkantkártyát, nevetséges. Ezt a véleményt aztán többen osztották, Anikó szerint egyenesen a megbánás vezetett volna kisebb büntetéshez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.