Aktuális

Skálás Gyilkos - Nem akar szabadulni Bene László

Bors

Létrehozva: 2018.05.10.

Ki látott ilyet? Egy rab, aki nem akar szabadulni? Nos, a skálás gyilkosként elhíresült Bene László ilyen figura, 24 év után sem sürgeti a távozást.

Forrás: Bors

Sportnyelven szólva: időt kért Bene László. Azt gondolhatnánk, eléggé furcsa ez a taktika, de tulajdonképpen Bene indokai is érthetőek.

A Skálás gyilkosként elhíresült egykori bűnözőt két napja helyezte feltételesen szabadlábra a bíróság, ám az ügyész fellebbezett, így a másodfokú döntésig, nagyjából két hétig Bene mindenképp a szegedi Csillag börtön falai mögött marad.

Bene a bíróságon közölte: még nem kéri a szabadlábra helyezést. Úgy nyilatkozott, hogy a lakhatási körülményei nem megoldottak.

– Szerette volna, ha a tárgyalást elnapolják, de a bíróság nem látott erre lehetőséget. Előbb megteremtené magának az anyagi biztonságot, megvárná a számára minden bizonnyal pozitívan záruló kártalanítási kérelem kimenetelét. Nem akart üres kézzel távozni. Így viszont a hozzátartozói segítségére szorul, akik természetesen befogadnák – magyarázta lapunk-nak Bene ügyvédje, dr. Soltész Katalin.

Az ügyészség fellebbezése azon alapul, hogy szerintük nem állnak fenn a feltételes szabadságra bocsátás törvényi feltételei. Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: az elítélt magatartása a bv-intézetben megfelelő volt, de ez még nem biztosíték arra, hogy feltételes szabadságra bocsátása esetén is törvénytisztelő életet élne.

Négy emberrel végeztek

Bene László társával, Donászi Aladárral öt év alatt negyvenmillió forintot rabolt, és négy embert ölt meg. 1992-ben közösen rabolták ki a Skála pénzszállító autóját, miközben az egyetemista kocsikísérőt megölték. Abban az évben lőgyakorlatot tartottak, ahol megzavarta őket két vadász, velük is végeztek. 1994-ben fogták el őket, Bene társa 2001-ben öngyilkos lett a rácsok mögött.

A megölt vadász édesapja korábban 160 ezer aláírást gyűjtött össze a halálbüntetés visszaállításáért. Lapunknak elmondta: nem múlik el nap, hogy ne gondolna a fiára, s bízik abban, hogy Bene sosem szabadul.

Nem kért bocsánatot

A skálás gyilkos a szegedi Csillag börtönben ül, 1996-ban kapott életfogytot, amely az akkori jogszabályok értelmében húsz évet jelent. Először 2016-ban vizsgálták meg a szabadlábra helyezés lehetőségét, majd a 64 éves férfit félévente felülvizsgálták. A többszörös rablógyilkost eddig több okból sem engedték ki: egyrészt elfogása idején többször is kijelentette, hogy nincs lelkiismeret-furdalása, sőt élvezte, hogy társával élet-halál urai voltak. Erre későbbi tévés interjúiban is többször utalt. Másfelől sosem kért bocsánatot áldozatai hozzátartozóitól.

Saját szoba várná

Benét korábban egy anyai ágon örökölt ház várta, de a legutóbbi negatív bírói döntés után a családja elvesztette a hitét abban, hogy valaha szabadul, így a hiteltartozások miatt rákényszerültek az eladására. Információink szerint Bene a bátyjához fog kerülni egy Somogy megyei kisvárosba, ahol már egy külön, számára kialakított szoba várja. Úgy tudjuk, a testvére jelenleg betegséggel küszködik, s elzárkózik a nyilvánosságtól.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713604811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713604811
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban