Aktuális

Simicska fia szerint a Jobbik simán nyer 2018-ban

Bors

Létrehozva: 2017.03.09.

Forrás: Fórika Attila

Ritkán szólal meg Simicska Lajos fia, talán az első interjúját adta egy új hírportálnak, a Zsúrpubi.hu-nak. A honlap neve Orbán Viktor egyik kiszólására utal, amiben a Jobbikot „zsúrpubik gyülekezetének” nevezte. És most Simicska Ádám kiállt a párt mellett.

– A következő parlamenti választás igazi, valós tétje egyetlen dolog, mégpedig az, hogy Vona Gábornak sikerül-e megszerezni a kétharmadot. Ő az egyetlen komolyan vehető jelölt – jelentette ki.

Az már korábban felmerült, hogy milliárdos vállalkozó édesapja a Jobbik mögé állt Orbánnal való szakítása után, de ennek eddig kézzelfogható jele nem volt. Simicska Ádám beszélt arról, édesapjától például azt tanulta, ne fusson el a nehéz helyzetek elől.

– Élhettem volna a boldog és gondtalan egyetemisták életét is, de miközben olyan dolgok történnek az országban, amelyek megkeserítik az emberek mindennapjait, nem lenne helyes, ha egy fiatalember mindenféle harctól elmenekülne – mondta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét