Aktuális

Sérülten is mentett Trafi

Bors

Létrehozva: 2019.04.17.

Trafi kutyáról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy ne lenne sokoldalú. Mentési, terápiás és vakvezetői feladatokat is ellát, nemrégiben pedig a NATO-t is lenyűgözte egy romániai gyakorlaton.

Forrás: MTI

Mindössze 11 hónapos volt Trafi, amikor a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola kötelékébe került. A jelenleg négyéves, labrador-golden retriever keverék kan eb kezdetben vakvezető kiképzést kapott, azonban már a kezdetektől látszott rajta: másra hivatott.

– Trafi sokkal aktívabb és mozgékonyabb volt a többi vakvezető kutyánál. Vélhetően nem lett volna boldog, ha csak ezt az egy feladatot kell csinálnia – mondja Trafi nevelője és az alapítvány elnöke, dr. Mezősi Tamás.

A párosnak akkora megtiszteltetésben volt része, hogy meghívást kaptak egy NATO-rendezvényre, egészen pontosan a román fővárosba, Bukarestbe, ahol egy békegyakorlat zajlott. Trafi a 70 fős magyar különítmény egyetlen kutyája volt, és a szó legszorosabb értelmében mindenkit lenyűgözött.

– Trafi területkeresésben, nyomkövetésben és mentőkutatásban is a legjobbak között volt. A feladatok során megsérült a lába, de mintha nem történt volna semmi, úgy ment tovább a romos épületek és akadályok között. Ez­zel min­­denki tiszteletét ki­érdemelte – mesélte Mezősi Ta­más.

A román tűzoltók a következőket ír­ták: „Trafi megtanította nekünk, hogy lelkük van az állatoknak is. Nem tántorították el a sérülések, nem törődött a veszéllyel a romba dőlt épületekben, nem rettentették meg az akadályok, amikkel találkozott.” 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713495312
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713495312
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713495312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713495312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze