Aktuális

Senki nem tudja, mennyi lesz jövőre a tandíj

S. D.

Létrehozva: 2012.12.12.

Egyelőre senki nem tudja, mennyit kell majd fizetni az egyes szakokon szeptembertől, de hamarosan kiderül. Az elkeseredett diákok mára az eddigieknél is nagyobb tüntetést ígérnek.

Egyelőre nem tudni, hova és mennyiért lehet majd felvételezni 2013 szeptemberétől, az erről szóló tájékoztató online formában csak december 31-ig fog megjelenni – közölte az Oktatásért Felelős Államtitkárság. Így alig két és fél hónappal a felvételik beadása előtt még azt sem tudni, hogy mennyi lesz az adott szakra a tandíj. Emiatt is hosszabbították meg március 1-jéig a határidőt.

A felsőoktatási intézményekben is teljes a káosz, senki nem tudja, milyen feltételekkel vághatnak neki a 2013-ban induló tanévnek. A Bors által megkérdezett egyetemi rektorok éppen erre hivatkozva hárították el a nyilatkozatot. Közben nem csitul a felsőoktatás átalakítása körüli balhé. Tegnap Miskolcon a hétfői, szegedi megmozdulás mintájára száz diák elfoglalta a megyei kormányhivatal épületét, hogy így tiltakozzanak a változások ellen. A diákok egy petíciót akartak átadni Demeter Ervin kormánymegbízottnak, aki tegnap a Parlamentben volt.

Mint ismert: a múlt héten derült ki, hogy a kormány alaposan megvágja az állami ösztöndíjas helyeket, jövőre mindössze alig tízezren tanulhatnak ingyen a felsőoktatásban, a többieknek részben vagy egészben, de maguknak kell állniuk az oktatásukat. Szinte rögtön beindultak a tiltakozások. A Fideszen belül sem mindenki ért egyet a dologgal. Pokorni Zoltán oktatási szakpolitikus durva intézkedésnek nevezte a keretszámcsökkentést, amit szerinte nem ildomos két hónappal a februári jelentkezési határidő előtt meghozni.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ma délután négy órakor komoly megmozdulást tervez, hallgatói fórumukra meghívták Orbán Viktort is. A miniszterelnök tegnap levélben reagált a meghívásra, amelyben azt írta: a szakmai egyeztetések céljából keressék Balog Zoltán minisztert. Érdekes, hogy nem Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt nevezte meg Orbán a diákok tárgyalópartnereként. Forrásaink szerint ez arra is utalhat, hogy Hoffmann pozíciója már nem olyan stabil. Ezt ugyanakkor a miniszterelnök környezetéből lapunknak nem kívánták kommentálni. Ami biztos: Hoffmann bejelentette, nem mond le.

A Hallgatói Hálózat (HaHá) részéről tegnap úgy nyilatkoztak: a kormány hülyének nézi őket.

– A barbár, átgondolatlan, központosított „reformnak” nevezett felsőoktatási koncepció mögött nincsenek észérvek. A kormány hülyének néz minket, és hazudik. Felszólítjuk a kormányt, hogy hagyja abba a hazudozást, és kezdje el fölfogni, hogy amit az oktatással művel, azt nem csak saját maga ellen, de az ország ellen is teszi. Nem fogjuk hagyni, hogy elvegyék a jövőnket! Szerdán folytatjuk – figyelmeztetett a HaHá.

 

Korábban ok ellenezték a legjobban

A Fidesz korábban még hevesen tiltakozott a tandíj ellen, népszavazást is tartottak a témában 2008-ban. Szintén érdekes Hoffmann Rózsa jelenlegi oktatási államtitkár 2006-os közleménye, amelyben kiállt a tandíj ellen tiltakozó diákok mellett.

– A KDNP erkölcsi kötelességének tartja, hogy kifejezze szolidaritását a felsőoktatási hallgatókkal. A szegénység felé sodródó magyar társadalomban a kilátásba helyezett tandíj megfizethetetlen a családok jelentős részének, sok szegény sorsú tehetséges fiatal el fog esni a diplomaszerzés lehetőségétől – írta akkor Hoffmann.

 

Bukó diákhitel

A kormány szerint a költségtérítést remekül lehet fedezni a diákhitelből, ezért meg is újították a rendszert, és bevezették a Diákhitel 2-t. Az új kölcsön azonban nem aratott osztatlan sikert. Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter ezért tegnap azt mondta: a konstrukción belül várhatók módosítások. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145100_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Alig ismert magára: a mai napig bánja szépészeti beavatkozásait a Jóbarátok sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145738_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713569417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129520_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ettől elolvadsz: ilyen édesek Rúzsa Magdi hármas ikrei a misére ment – fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141005_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kedves párbeszédbe kezdett Kudlik Júlia és Bíró Ada

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól