Aktuális

Semmi extra, csak meztelen pincéreket keres egy házasulandó pár

Bors

Létrehozva: 2019.09.18.

Az órabér azért nem olyan rossz. Teljesen korrekt, 10.000 forintot fizetnek a jelentkezőknek.

Igazán egyedülálló ajánlattal keres felszolgálókat az közelgő esküvőjükre egy angol pár. A munka nem túl nehéz, csak az ételeket és italokat kellene felszolgálni. 

Aki megfelel a követelményeknek, azok kb. 10.000 forintnak megfelelő fontot kapnak óránként. Két személyre lenne szükségük, ők az ételeket szolgálnák föl. Illetve négy főre, akik a bárpultban teljesítenének szolgálatot. 

Az esküvőre a vőlegény Berkshire-i otthonában kerülne sor, ahol kb. 30 vendéget kellene kiszolgálni azt est folyamán. Ja igen, csak még egy kis apróság,  ők is teljesen meztelenek lesznek. Így már teljesen érthető, miért is keresnek pucér pincéreket.

– A menyasszony és én is naturalisták vagyunk, és az esküvőnkre a szintén naturalista barátainkat szeretnénk meghívni. Ennek oka egyszerű, nem vagyunk hajlandóak a nagy napon sem lemondani erről az életfelfogásunkról. Régebben arra gondoltunk, felöltözött pincéreket hívunk.

De közben rájöttünk arra, hogy írtó kellemetlen lenne nekünk és nekik is, ha meztelenül sétálnánk közöttük. Sokkal komfortosabb lenne az egész, ha mindenki meztelen lenne. Ezért az extra kérésért persze magasabb óradíjat is szánnánk a jelentkezőknek. Az esküvő október 2-án lesz, addig várjuk a jelentkezéseket – nyilatkozta a vőlegény.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132752_auto_resized.jpg
origo.hu

Esküvőre készül Kiszel Tünde lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713240610
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129048_auto_resized.png
hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130515_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713240610
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe