Sasvári Sándor istállóba költözött a szerelmével - interjú

Ébredés után rögtön lovagolni megy?

Nem, csak ha nagy meleg van. Igyekszem mindennap lovagolni, de most is utazom fellépni Szigetvárra, onnan Pécsre, ilyenkor kimarad.

Polgári családba született?

Igen, a Mester utcában laktunk, egy bérházban, akkor még jártak ott lovak. Meghallottam a paták dobogását a macskakövön, a szüleim kitárták az ablakot, integettünk nekik, egyszer-egyszer felkéredzkedtem a hátukra. A Haller téri piacon is ott álltak a szódáslovak. Tyúkokat hoztak, malacot, zöldséget, mindenféle elemózsiát. Hatalmába kerített a közelségük. Csodálatos, hatalmas teremtmények, mégis alázattal szolgálják az embert.

Sokat esett?

Sokat, mert aki felül, az le is esik. Fél éve is leestem, sőt a múlt héten is. Aki kétszázig számolta az eséseket, mint Dallos Gyula mesteredző barátom, az megtanul úgy esni, hogy semmi baja ne legyen. Én nem számoltam, de biztos, hogy több százszor leestem az elmúlt ötvenöt év alatt. Persze előfordult, hogy a kulcscsontom tört, és januárban megtámadt Apolló, az ötszáz kilós csődör csikó. A dominancia, a tesztoszteron működött benne, és amikor állítani akartam a futószáron, nekirontott az arcomnak. A zablájával törte szilánkosra az arccsontom, eltört a járomcsontom, az állkapcsom elrepedt.

Nyoma sincs.

Hál’ istennek! Pedig négy és fél órás műtétem volt a János kórházban, az ínyemnél, a szemem alatt, és itt, a szemöldökömnél vágtak. Öt héttel később már Egerben főszerepet játszottam.

Milyen volt felnőni a Mester utcában?

Hármas társbérletben laktunk, ami az ötvenes-hatvanas években elterjedt volt. A három és fél szobás lakásunkban egy nagy és egy kicsi szoba volt a miénk. A másik nagyobb szobában lakott egy tiszacsegei házaspár, a kisszobában pedig egy anya a lányával. Édesapán kilenc nyelven beszélt, háromdiplomás, édesanyám a színművészetire járt, ott két világ ütközött. Borzasztó körülmények voltak. Közös konyha, spájz, fürdőszoba, előszoba. Idővel kettes társbérlet lett, majd a nyolcvanas évek végén megvásároltam, de már eladtuk. A kilencvenes évek végén megláttam ezt a telket, és megvettük a nővéremmel.

Szerethetik egymást.

Csodálatos családban nevelkedtem a két nővéremmel. Zenéltünk, énekeltünk. Ötévesen magamtól megtanultam gitározni, általánosban nyolc évig klasszikus gitárt tanultam. Édesanyám az összekuporgatott pénzéből vett nekem egy Zimmerman pianínót, azon is játszottam. A zene központi helyet foglalt el a család életében.

Aztán rockzenész lett.

Először szólógitáros, aztán egy óra alatt megtanultam a basszust is, és onnantól az lett a kedvencem. De játszom zongorán, dobokon is. Mi vagyok elsősorban, színész, lovas vagy zenész? Azt mondom, az ereimben zenészvér csörgedezik. Lóháton, színpadon is jól érzem ma­gam, de az fantasztikus, ha nálam jobb kvalitású zenészekkel muzsikálhatok. Legközelebb szeptember 28-án lesz koncertem a MOM-ban, a Sasi majdnem 61 címmel.

Miért nem lett rocksztár?

A sógorom dobolt haknibrigádban, és felkért, legyek én a basszusgitáros. Akkor tizenhét éves voltam. Beálltam, az első ko­moly haknim Máté Péter mö­gött volt. Bejártuk az országot. Ahogy később Cserháti Zsuzsával, Harangozó Terivel, Szűcs Judithtal, Ihász Gáborral, a Zárai, Vámosi há­zaspárral, Jákó Verával is. Vé­gül Bakacsi Béla csábított el, mert Zoránnak akkor indult az első turnéja. Az összes létező sztárt kísértem akkoriban.

Beleszeretett Cserhátiba?

A hangjába. Gyönyörű volt! Gyakorlatilag hónapokig együtt éltünk mindannyian, leköltöztünk a debreceni Aranybikába, ott laktunk két hétig, és csillagtúraszerűen jártuk a környéket. Nyolcvanban elvittek Tatára katonának, ahol a politikai tiszt kiderítette, hogy van egy disszidens nővérem, aki Kanadában él, ezért büntetésből kivett a zenekarból, és átküldött a harckocsizó dandárhoz Szabadszállásra, ahol töltőkezelő lettem a tankban. Akkorát durrant a lö­veg, hogy napokig csöngött a fülem. Elmentem a politikai tiszthez, mondtam, zenész va­gyok, nem szeretném tönkretenni a karrierem, vegyenek ki a tankból. Nem vettek ki, csak eggyel feljebb tettek irányzónak. Nem nyugodtam bele, mire átraktak a kommendánsok kö­zé. Meghallgatást tartottam, az volt az első X-Faktor.

Zenekart verbuvált?

Játszottunk a tiszteknek, akik az asztalon táncoltak. A műsorunkkal bejártuk a laktanyákat. Mindig megtaláltam a zenét, azzal a jobb pozíciót. A Központi Mű­vészegyüttesbe a Traviatából egy áriával felvételiztem.

Az opera is ment?

Bármit tudok énekelni. Kénytelen voltam, ha be akartam ke­rülni. Felvettek, és onnantól kezdve otthon aludhattam, ci­vilben járhattam, megnöveszthettem a hajam, ami a nyolcvanas években fontos volt. Látta a Kincsem című filmet? Az elején én vagyok az operaénekes.

Miután leszerelt, bekerült a Rockszínházba.

A Sztárcsinálóknak akkor készült a lemeze, azon már vokáloztam, aztán megkaptam Juvenális szerepét. Egész Európát végigturnéztuk. Jézus Krisztus szupersztár, Evita és sorolhatnám azt a közel ötven előadást, amelyben játszottam. Széttépték a nők? Szerettek volna. Nagyon szép korszak volt, jó történetekkel, de erről mit mondjak? Nem panaszkodhatok. Negyvenéves koromban megtaláltam Ildikót. Próbáltuk a Jézus Krisztus szupersztárt a Bethlen moziban, ahová jöttek fiatal stúdiós lányok. Egyszer csak belibbent egy gyönyörű, göndör szőke, kék szemű lány, csodálatos alakkal. Tizenkilenc éves volt, harmonikus lélek. A tisztasága, a szépsége fogott meg. Próba után elhívtam vacsorázni. Onnantól együtt jártunk, majd összeköltöztünk még a Mester utcába. Onnan jöttünk ide, az istállóba két évre.

Az istállóba?

Öt bokszban laknak a lovak, aztán van egy üvegajtó, amögött egy lakórész. Ott laktunk a kutyánkkal és két lóval. Aztán felépült a házunk.

Tizenkilenc évesen magába szeretett?

Igen, tizenhat év korkülönbség van köztünk. Felkértek egy németországi vendégszereplésre 97-ben. Duisburgban a Nyomorultakban játszottam Jean Valjeant heti hat alkalommal két évig. Akkor döntenem kellett: itthon hagyom Ildikót vagy viszem magammal? Össze­házasodtunk, itt hagyott csapot-papot, főiskolát, az­óta együtt vagyunk. Született két gyönyörű lányunk, Léna és Emilia.

Léna annyi idős, mint  az anyukája, amikor ön született. Mit szólna, ha ugyanúgy szerelembe esne?

Bár úgy lenne! Ismerje meg ezt az érzést, ez mozgatja a világot. Ha boldog, támogatom. Nem sürgetem, de remélem, egyszer nagypapa leszek.

Nem bánta meg, hogy várt negyven évig?

Nem. Édesapámat próbáltam meg túlszárnyalni, ő negyvenkét évig bírta. Neki huszonkét évvel volt fiatalabb a szerelme, az édesanyám. Alulmaradtam.

Boldogan élnek?

Míg meg nem halunk.