Aktuális

Sas József gyógyulását nagyban segíti Kulka János példája

Bors

Létrehozva: 2019.11.05.

Januárban egy nyaraláson kapott sztrókot a népszerű humorista, azóta otthon lábadozik, de a beszéd még nem megy egyszerűen. De van mégis valaki, akire pozitív példaként tekint a gyógyulásban.

2016-ban Kulka János is sztrókot kapott aki azóta köszöni szépen, jól van. Sas József és felesége mindent megtesznek azért hogy a humorista is ilyen hamar erőre kapjon, mint sorstársa.

– Jóska nagyon akar fejlődni, gyógyulni, csak ez nem olyan egyszerű, nem olyan gyors, mint szeretnénk – kezdte a Blikknek Zsuzsa asszony.

– Mindent megteszünk annak érdekében, hogy javuljon az állapota, de ez egy nagyon csúnya betegség. Kulka művész úr többször mesélt már arról, hogy ő min ment keresztül, hogyan gyógyult meg, hogyan küzdött. Nemrégiben is adott interjút egy lapnak, azt együtt elolvastuk Jóskával, nagyon tanulságos volt. Sok erőt adott nekünk, mert látjuk azt, hogy kellő kitartással és akarattal még ebből a csúnya betegségből is ki lehet jönni – mesélte az asszony.

– Jóska 20 évvel idősebb, mint Kulka János, aki bár nem teljesen ugyanazon ment át, mint a férjem, de a beszédével neki is voltak gondok. A férjem kommunikációja lassabb, mint volt, de mindenről beszélget. 

Szeretnénk, ha az is visszaállni a régi formájába, dolgozunk rajta. Néha hezitál, keresi a szavakat, de máskor verseket idéz vagy énekel. Nagyon változó, de látjuk a színész úr példájából is, hogy sokat tud javulni az ember beszéde a sztrók után, ha dolgozik rajta – nyilatkozta a humorista neje.

Sas József otthon sem unatkozik, sokan látogatják, ami sokat jelent neki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713509711
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713509711
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713509711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713509711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült