Aktuális

Sanyi bácsi túlélte a vietnami poklot

Létrehozva: 2016.08.27.

Kovács Sándor 42 évvel ezelőtt békefenntartóként szolgált  Vietnamban. Időnként még ma is felriad éjjelente, amikor álmában egy bombaraktár robban  mellette. 

A Békéscsabán élő veterán katona a Borsnak elmondta, hogy 1973-74-ben az ENSZ békefenntartójaként jutott el a kelet-ázsiai országba. A megkötött fegyverszünet betartását felügyelő különítmény tagjaként kilenc hónapot töltött ott. 

– Angolból és oroszból érettségiztem, valószínűleg ez volt az egyik ok, amiért bekerülhettem a csapatba. Mellettünk lengyelek, irániak és kanadaiak dolgoztak még, utóbbiakat idővel az indonézek váltották – mesélte.

Sanyi bácsi sok ereklyét megőrzött ebből az időből. Megmutatta nekünk zubbonyait, különböző térképeket, valamint az általuk készített Vietnami–magyar Híradó című újság egy-egy példányát. De előhúzott egy gyönyörű tőrt is, amelyet harci roncsokból készítettek a helyiek. Emellett számtalan fényképet is készített útjáról, amelyeket egy hatalmas albumban tart. 

– Egy aknatámadást elszenvedett óvodához rendeltek ki a csapatommal. Szanaszét hevertek a gyerekek holttestei. Az ott látottak örök nyomot hagytak bennem, amíg élek, sohasem felejtem el. De a szállásuk mellett felrobbantott napalmraktár is komoly traumát okozott. Óriási mázlim volt, hogy én túléltem a detonációt. Ezzel együtt ha nyernék a lottón, mindenképpen visszamennék Vietnamba. Érdekelne, mennyi minden változott azóta – árulta el. 

Sanyi bácsi hazatérte után a helyi tanácsnál dolgozott tovább mindenesként. 

– A kint kapott fizetésemből itthon mindössze egy 126-os Fiatot tudtam venni a családomnak – vallotta be.

Magyar küldetés

A vietnami háború alatt bővebb értelemben a teljes második indokínai háborút (1955–1975), szűkebb viszonylatban az ebbe való közvetlen amerikai katonai beavatkozást (1965–1973) lehet érteni. A háború az 1954-ben ideiglenesen kettéosztott Vietnam újraegyesítéséért folyt, amely során ideológiai alapon Kína és a Szovjetunió a kommunista Észak-Vietnamot, míg az USA Dél-Vietnamot támogatta. A párizsi békeszerződés aláírása után az Egyesült Államok 1973-ban kivonult az országból, és felállították a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságot (International Commission of Control and Supervision, ICCS). A békeszerződés többek között arról rendelkezett, hogy a Bizottságnak Kanada, Magyarország, Indonézia és Lengyelország képviselőiből kell állnia. Az ICCS működését sorozatos katonai és diplomáciai incidensek jellemezték. Vietnami szolgálata teljesítése közben több magyar katonatiszt is életét vesztette.

Az északiak a békeszerződést megszegve 1975-ben lerohanták Dél-Vietnamot, és elfoglalták a déli fővárost, majd 1976-ban Vietnami Szocialista Köztársaság néven hivatalosan is egyesült az északi és déli országrész.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713594910
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143075_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713594910
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713594910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713594910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól